Archivum
Karosi nyár – 2010
Kétségtelen, hogy nyáron mindenütt felpörög az élet. Így van ez Zalakaroson is: a gyógy- és élményfürdő, illetve a strand önmagában is rengeteg kikapcsolódási lehetőséggel csalogatja a vendégeket.
Virágok, zene, történelem
A kiadós fürdőzés mellett a város arborétumai, a parkerdő túraútvonalai, a kilátó, a kerékpárutak és a közeli Kis-Balaton ad aktív kikapcsolódási lehetőséget. Az sem unatkozik azonban, aki a fürdőzés után nem akar már mást, csak a városon belül szórakozni: a turisztikai egyesület és a közösségi ház már április óta színes programokkal várja a vendégeket, sőt, július és augusztus folyamán szinte minden hétre, hétvégére jut egy-egy rendezvény.

A közelmúltban zárult le a városban most először megtartott utca-fesztivál, ahol amatőr zenekarok, mutatványosok szórakoztatták a közönséget. Hangulatos, látványos, érdekes – így foglalhatnánk össze a fesztivál lényegét. A fellépők kétségtelenül új közönségcsoportot is megszólítottak, rengeteg fiatal arcot lehetett látni a nézelődők között.
A város azonban már az újabb, Kannavirág-fesztiválra készül, melyet július 16-17-18-án rendeznek a Gyógyfürdő téren, ahol megkeresik „Zalakaros legszebb virágát” a Kannavirág-királynő választás keretében, majd megérkezik a „koktélkamion“ a legjegesebb koktélokkal, a kedvenc természetesen a „Kannavirág-koktél” lesz. Az esti szabadtéri retro buli meglepetése a Megasztár nyertese, Király Viktor. A szombat esti kannavirág-bált Zoltán Erika és táncosai koronázzák meg.
A gyermekeket hatalmas csúszda várja, de részt vehetnek Walt Disney napon, kézműves foglalkozásokon és vetélkedőkön is. Kannavirágok után városnap, majd augusztus 5-től négy napon át borfesztivál és középkori vigasságok következnek, majd augusztus 20-hoz kötődően Szent István-napi kenyérünneppel, illetve honfoglaló nappal készül a város.

Sajnos, a nyárnak ezzel vége is lesz, ám Zalakaroson ősszel sem áll meg az élet: szüreti szőlőkapkodóval, októberben őszi programokkal várják az érdeklődőket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen