Archivum
Kisfaludi év a múzeumban
A napokban építési munkálatok kezdődnek a Göcseji Múzeumban. Mintegy 40 millió forintos összköltséggel kezdetét veszi a Kisfaludi Strobl Zsigmond-program, melynek keretében megújul a szobrászművész kiállítóterme, és monográfia is készül életművéből. Szintén a projekt részeként vásárolta meg a múzeum az egyik 1924-ben készült Kisfaludi szobrot (a Kévekötőt), melynek nagyobb méretű változata sírszoborként ismert.
Modern kiállítóteret kap a gyűjtemény
A részletekről sajtótájékoztatón számolt be Gyutai Csaba polgármester, Kaján Imre múzeumigazgató, és dr. Kostyál László művészettörténész, igazgatóhelyettes, a készülő monográfia szerzője.
A polgármester elmondta: a Göcseji Múzeum Kisfaludi terme 1976-ban nyílt meg. A bemutatóterem azóta elavult, a mai művészeti törekvéseknek és kiállítóhely-igényeknek már nem felel meg. A város a múzeummal közösen nyújtott be pályázott, és nyert forrást a megújulásra. A projekthez az önkormányzat biztosítja az önrészt. Gyutai Csaba szerint Kisfaludi születésének 130. évfordulója jó alkalom arra, hogy fókuszba kerüljön a szobrász múzeumban őrzött hagyatéka. A megújuló tárlat nemzetközi szempontból is érdekes lehet, és idegenforgalmi vonzerőt is jelenthet.
A Kisfaludi évnek három fontos pillére van, melyek részleteiről Kaján Imre számolt be. A napokban 28 millió forintos összköltségű építési munkák kezdődnek, melynek keretében modern kiállítóteret kap a Kisfaludi-gyűjtemény. Ezzel párhuzamosan a múzeum előtere, fogadópultja és vizesblokkja is megújul. A terveket Baratta Ágnes építész készítette. A munkák ideje alatt a múzeumot a Várkör felől lehet megközelíteni.
A program további elemeként nyárra elkészül a Kisfaludi monográfia, ezen kívül pedig egy külföldi vándorkiállítást is szerveznek. A nemzetközileg elismert szobrászművész legkiemelkedőbb alkotásait digitális másolatokon mutatnák be.
Kostyál László a monográfiról elmondta: várhatóan a Múzeumok éjszakájára készül el a kötet, s ekkorra tervezik az új kiállítótér átadását is. A kötet nemcsak a szobrász életéről és munkásságáról számol be, hanem alkotásainak jegyzéke is megtalálható lesz benne. Jelenleg 810 darab Kisfaludi műről van tudomásuk, és 570 azoknak az alkotásoknak a száma, melyeket fotókon is meg tudnak jeleníteni.
A művészettörténész elárulta: jelenleg Kisfaludi a honi műkereskedelem egyik legnagyobb sztárja. Több milliós nagyságrendben futnak művei a piacon. Sajnos azonban sok olyan szobor is van, amit tévesen jegyeznek a nevével. Születésének 130. évfordulója ezért egy lehetőség arra is, hogy több információ jusson el a közvéleményhez a művészről.
A frissen vásárolt Kisfaludi szobor pedig többek között azért nagy jelentőségű, mert ritka, hogy valaki 1945 előtt, egy dolgozó embert (ez esetben parasztot) ábrázolt volna. A Kévekötő című kisplasztika megvásárlásra az NKA-tól nyertek forrást.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész