Archivum
Követek és kék cédulák
Már az invitálás is hatásos volt, hiszen az 1947-es választás szavazólapjáról készült fotó díszítette a Zala Megyei Levéltár politikatörténeti konferenciájának meghívóját.
Választástörténeti konferencia a levéltárban
Az akkori egyes számú listán a Magyar Kommunista Pártra lehetett szavazni, akik már a választást megelőzően „szövetséget” kötöttek a kisgazdákkal, szocdemekkel és a Nemzeti Paraszt Párttal.
Szalámitaktika, elnyomás, megfélemlítés; nem éppen szépemlékű időszaka ez a történelemnek. A „Pártok, választók, képviselők” – Fejezetek Zala megye politikatörténetéből című konferencián egészen a reformkortól napjainkig tekintették át a témát kutató történészek, levéltárosok az elmúlt több mint százhatvan év fontosabb választásainak zalai eseményeit és eredményeit.

Apropóul az szolgált, hogy idén ünnepeljük a 20. évfordulóját a szocializmus évtizedeit követő első szabad választásnak. Molnár András, a Zala Megyei Levéltár igazgatója a résztvevőket köszöntve elmondta: a politikatörténet elhanyagolt terület a történész szakmán belül, ezért is érezték úgy, hogy ideje e téma köré is egy találkozót szervezni.
Dr. Gyimesi Endre polgármester, a levéltár egykori igazgatója úgy érzi, hogy a város Díszterme – mely a közgyűléseknek is otthont ad – az egyik legalkalmasabb helyszín, hogy politikatörténetről beszélgessünk. A falakat Deák, Zrínyi és Csány képmásai díszítik, melyek inspirációt adnak. A polgármester ezt követően Mikszáth Kálmán parlamenti karcolataiból idézett, melynek konklúziója talán ez lehet: „a rossz országgyűléseket is jóvá teszik – a rosszabbak.”
Ha pedig azt hisszük, hogy választási csalások, kampánycélú megvesztegetések csak napjainkban fordulnak elő, nagyot tévedünk. Molnár András előadásából kiderült, hogy bizony a követválasztásnak már a reformkorban is ára volt; nem is kevés. A levéltár igazgatója az 1843-as Zala megyei követválasztás költségeit vizsgálta. Mint mondta: a modern politikai kultúra gyökerei a reformkorig nyúlnak vissza. Ekkor kezdtek formálódni a pártok, s maga a polgári közélet is. A kampányköltség fogalma is ekkor alakult ki.
A tárgyalt korban például a konzervatív jelöltek választási kampányát papi körökből finanszírozták, a liberálisok kortesgyűlései pedig mérhetetlen evészetbe, ivászatba és duhajkodásba fulladtak. Deák Ferenc éppen azért utasította vissza a követséget, mert korteskedéssel választották meg, amit ő a végsőkig megvetett és lenézett. Mik voltak azok a jelenségek, amikre a „haza bölcse” összevonta a szemöldökét? Hogy a követek teljes útiköltségét és szállását fizették, csak egy dolog. Bár az a tény, hogy Kaszaházán külön kortestábort is létrehoztak elszállásolásukra, s még zenészeket is fizettek szórakoztatásukra, már – a korabeli számlák szerint is – kezd egy kicsit sok lenni.
De hol van ettől még az a 800 kilogramm hús, 33 kilogramm só, 160 liter pálinka, több hordó bor, 1100 kilogramm rozs a kenyérsütéshez, ami az egekig emelte a kampányköltségeket, a fuvarosok és pecsenyesütő asszonyok napidíjáról már nem is beszélve. Nincs új a nap alatt; már a – gyakran idillinek vélt – reformkorban is megvesztegetéssel, lefizetéssel kívánták a választókat, vagyis a zalai nemeseket rávenni arra, hogy támogassák a liberálisok programját.
A konferencia további részében dr. Hermann Róbert, a Hadtörténelmi Közlemények szerkesztőségének igazgatója az 1848-as zalai népképviseleti választásokról beszélt. Dr. Dobszay Tamás, az ELTE BTK egyetemi adjunktusa pedig „Zalai képviselők az Országgyűlésben 1861–1875” címmel tartott előadást. Kiderült: a dualizmus korában vált szokássá, hogy országos politikusokat indítanak olyan vidéki választókerületekben, melyekhez valójában nincs semmi kötődésük. Ennek ellenére tudtak (s tudnak ma is) sikereket elérni.
Foki Ibolya, a Zala Megyei Levéltár főlevéltárosa az 1905/1906-os kormányválság zalai hatásairól beszélt. Dr. Paksy Zoltán – szintén a ZML főlevéltárosa – előadásában arra kereste a választ, hogy volt-e politikai arculata Zala megyének a két világháború közötti korszakban. A korabeli választások adatait összehasonlítva kiderül, hogy volt, bár ez nem tért el jelentősen a többi dunántúli megye politikai irányultságától. A 20-as években a KNEP (Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja) és annak utódpártjai taroltak a térségben, eltérően az ország többi részétől, ahol a kisgazdák nyertek. Ez a keresztény, nemzeti beágyazottság később is megmaradt a térségben.
Káli Csaba, a levéltár igazgatóhelyettese az 1947-es országgyűlési választás zalai eseményeit vizsgálta. Az országos kommunista térhódítás és manipuláció (választójogi törvény módosítása, társadalmi csoportok kizárása a szavazásból, kék cédulás választási csalás) ellenére Zalában a DNP (Demokrata Néppárt) nyert, míg országosan a Magyar Kommunista Párt szerezte meg a legtöbb mandátumot.
Dr. Mező Ferenc egyetemi docens, az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség igazgatóhelyettese az 1990–2010 közötti országgyűlési választások zalai és országos eredményeit elemezve arról értekezett, hogy mi lett a sorsa a rendszerváltozás utáni gyűjtőpártoknak (MDF, SZDSZ, KDNP, MSZP), milyen más erők léptek helyükre. Hová vándorolt ezek szavazóbázisa? Egyáltalán meddig lehet egy párt egyedüli gyűjtő- vagy néppárt a politikai palettán, s ennek tükrében vajon mi lesz a Fidesz további sorsa?
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Brád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren