Archivum
Kulturális stratégia készült
Fergeteges sikert arattak a zalaegerszegi Hevesi Sándor színház művészei, Debrei Zsuzsa, Jurina Beáta, Csontos Csaba népszerű operett és musical egyveleggel április 16-án a pölöskei Művelődési Házban rendezett előadáson. A 150 férőhelyes nézőtér teljesen megtelt a helyi és a szomszédos településekről érkezőkkel. Az előadásra ingyenes busz szállította a térségbéli színházbarátokat.
Vendégjátékok a pacsai többcélú társulás településein
A rendezvényt Feketéné Tarpál Ibolya polgármester nyitotta meg. A közönség apraja-nagyja együtt énekelte a Délibábos Hortobágyon, Jaj Cica, vagy a Szép város Kolozsvár és más örökzöld slágereket. A színészek egyórás produkcióját a lelkes és hálás közönség állva tapsolva köszönte meg.

A pacsai kistérség településeinek kulturális felzárkózása, a színházi előadásokhoz való hozzáférés javítása céljából Pölöske község önkormányzata pályázatot nyújtott be az Oktatási és Kulturális Minisztérium „Új tudás – műveltséget mindenkinek” program keretében meghirdetett színházi, bábszínházi, táncszínházi vendégjátékok fogadására, melynek megvalósításához a Pacsai Kistérségi Iroda szervező munkájával járult hozzá – mondta el érdeklődésünkre dr. Csikós Andrea Dóra, az iroda vezetője.
– Bezeréden a Griff Bábszínház szórakoztatta a gyermek és ifjúsági korosztályt, míg Dióskálon és Pötrétén Hertelendy Attila, Foki Veronika és Debrei Zsuzsa kupléit tapsviharral ünnepelte a publikum.
A Pacsai Kistérségi Iroda a rendezvényszervezés mellett fontos feladatának tekinti a kultúra ápolását, és térségi identitástudat kialakítását és megerősítését. Ebből a célból diákok és fiatalok részére „Településem értékei” rajz- és „Településem pillanatképei” címmel pedig fotópályázatot írt ki május 31-i határidővel.

Dr. Csikós Andrea Dóra tájékoztatott arról is, hogy a két éve működő, rendszeresen ülésező, a térség civiljeit tömörítő Közkincs Kerekasztal munkájaként megszületett a Pacsai Kistérségi Kulturális Stratégia is, amely négy évre fogalmaz meg rövid, közép- és hosszú távú célokat.
Középpontban a falvak termelő, önellátó funkciójának helyreállítása, az egyén életminőségének és kulturális helyzetének javítása áll. Magában foglalja a közösségi színterek felújítását, műemlékek megóvását, tájházak, kulturális kiadványok, színházi előadások, kiállítások szervezését, a kulturális turizmust és közművelődési díj alapítását.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát -
rovatunk hírei
Március után először top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói