Archivum
Megújult a Kisfaludi-gyűjtemény
Múzeumok éjszakáján fogadta először a látogatókat a Göcseji Múzeum felújított fogadótere, és az átalakított Kisfaludi Strobl Zsigmond-gyűjtemény. Az intézmény vezetése, valamint Gyutai Csaba polgármester már a Szent Iván éjhez kapcsolódó kulturális vigadalom előtt beszámolt a felújítás részleteiről egy sajtótájékoztató keretében. Kaján Imre múzeumigazgató elmondta: az intézmény legújabb büszkesége a megújult kiállítás, és előtér. A negyven évvel ezelőtt kialakított Kisfaludi-gyűjtemény már rossz állapotban volt, ráfért a modernizálás.
Új fogadótér a Múzeumok éjszakájára
Ezért is örültek, hogy sikerült az emberi erőforrás minisztériumának egyik pályázatán sikeresen szerepelniük, de az önkormányzat is támogatta a beruházást.
Gyutai Csaba polgármester szerint ez a közel 40 millió forintos projekt azt is megmutatja, hogy milyen szép a múzeum épülete valójában, így a jövőben annak további felújítására is kell forrást találni. A megújult Kisfaludi kiállítótérrel kapcsolatban elmondta: Zalaegerszeg egyik új brandje lehet ez a tárlat, hiszen az ország legnagyobb szobrászművészének állít emléket.
Dr. Kostyál László művészettörténész, a kiállítás rendezője, valamint a Múzeumok éjszakáján bemutatásra került Kisfaludi-monográfia szerzője a "kevesebb több" elv szerint alakította ki az új kiállítóteret. Nem került ki az összes szobor, helyette inkább részben kronologikus, részben tematikus egységbe rendezte az anyagot. Mivel Kisfaludi művészete két korszakot – az 1945 előttit és utánit – is átölelt, ez adja az ívét a tárlatnak. Középütt a korszakot elválasztó, Gellért-hegyi Szabadság-szobor kicsinyített mása áll. Előtte is utána is híres- az adott korból származó – portrék, szemben pedig aktok sora.
Az alsórajki születésű szobrász ugyanis világhírű portrészobrász is volt; Londonban a felső tízezer egyik legkeresettebb képzőművészeként ismerték. Kostyál kutatásai szerint körülbelül 300-400 portrét készített élete során. A kiállítás középpontjába pedig a szobrász művészetének egyik csúcsa, a Végvári harcok című háromalakos lovascsata-jelenet került. A művészettörténész úgy látja, hogy ilyen intenzív mozgásban lévő alakokat csak a legnagyobb mesterek tudnak megformálni. Kostyál László monográfiáját a Múzeumok éjszakáján Pataki Gábor művészettörténész mutatta be, a tárlatot pedig Mazányi Judit művészettörténész adta át a közönségnek.
A múzeumi éjszakán számos más program is várta az érdeklődőket. Preisz József órásmester egyedülálló gyűjteményének legszebb darabjait állította ki, és mutatta be a látogatóknak. Köztük például a 60-as években készült vizsgadarabját, egy omega-órát, és egy páratlan szépségű, napóleoni időkből származó asztali órát is.
Az éjszaka folyamán több rendhagyó tárlatvezetés várta a közönséget nemcsak a múzeumban, hanem a törvényszék épületében és a skanzenben is. Éjfélkor az Art Moziban pedig Hobó lépett fel Jim Morrison estjével.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész