Archivum
Művészeti kapcsolat Klagenfurttal
Six Eyes (azaz Hat szem) címmel, három klagenfurti fotóművész - Eva Asaad, Arnold Pöschl, Ferdinand Neumüller - alkotásaiból nyílt tárlat a zalaegerszegi Városi Hangverseny-és Kiállítóteremben. Az ausztriai testvérvárosból érkezett művészeket, valamint Albert Gunzer alpolgármestert, és Beatrix Obernosterert, a klagenfurti városi galéria igazgatóját Gyutai Csaba polgármester köszöntötte.
Osztrák fotóművészek a zsinagógában
Zalaegerszeg és Klagenfurt között tavaly indult meg komolyabb kulturális és művészeti együttműködés. Akkor Németh János keramikusművész mutatkozott be alkotásaival az osztrák városban. Ennek a kapcsolatnak a folytatása a mostani kiállítás.
Albert Gunzer alpolgármester is örömét fejezte ki, hogy megvalósulhatott ez a fotókiállítás, mert mint fogalmazott: a művészeteken keresztül sok fontos üzenet juthat el a két város kulturális sajátosságairól a polgárok felé.
A tárlatot Beatrix Obernosterer nyitotta meg. Mint mondta: három különböző stílus és látásmód találkozik egy térben. Eva Asaad "H2O - Elveszve az időben" című kollekciója a víz témáját dolgozza fel. A víz, mint az élet lényege, kultúrák, vallások, mitológiák központi eleme jelenik meg, de színes inspirációkra és egyéb belemerülésekre, játékokra is lehetőséget ad.
Ferdinand Neumüller egy négy alkotóból álló SportMűvészCsoport tagja, de nem sportfotókról van szó. Sokkal inkább világ körüli turnékról, ahol helyszínek különlegességeit helyezik fókuszba, illetve nagyítják fel. Az egyes tárgyak méretbeli különbségeit kihasználva pedig "irritációkat" keltenek.
Arnold Pöschl szabadúszó fotóművészként tevékenykedik. Főleg portré és ételfotókat készít. Szívesen fotóz olyan sportolókat, akik valamilyen ritka, vagy egyedi tevékenységet űznek, ami teljes testi erőbedobást igényel Nem a versenysport érdekli, hanem - mint az az itt bemutatott képein is látszik - azok az emberek, akik saját szórakoztatásukra, életük részeként, vagy egyfajta menedékként választanak valamilyen mozgásformát (például a jóga).
A két város közötti művészeti kapcsolat jövőre tovább folytatódik, a tervek szerint zalaegerszegi képzőművészek utaznak Klganefurtba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n