Archivum
Szecesszió-nyomok Zalaegerszegen
A szó önmagában is szép: szecesszió. Az irányzat pedig amit jelöl, átalakította a 20. század elejének művészetét, az építészettől, lakberendezéstől kezdve a képzőművészeten át egészen az irodalomig. Mint az a művészettörténettel foglalkozó könyvekből is tudható, a szó jelentése kivonulás, elkülönülés, de ez egyáltalán nem valami negatív dologra utal, hiszen egy új művészeti stílust születését jelentette.
Kevés a stílusra jellemző épület
Persze, akik a 19-20. század fordulóján még a historizmusban és akadémizmusban hittek, valószínűleg furcsán szemlélték a kacskaringós ornamentikával (főleg valamilyen stilizált növényi mintával) díszített, színes, ám összességében nagyon is funkcionális elrendezésű épületeket. Nagyjából ez történt Zalaegerszegen is. Az elmúlt hónapokban több helyi fórumon is felvetődött – legutóbb például a Városvédő Egyesület ülésén -, hogy nagyon kevés a városban a szecessziós stílusú épület, ezért a meglévőkre különösen nagy figyelmet kellene fordítani.
Zalaegerszegen a századelőn, de még a későbbi évtizedekben is, döntően neobarokk, kisebb részben neoreneszánsz épületeket állítottak. Annak ellenére, hogy a korszellem ezt már rég túlhaladta. A szecesszió stílusjegyei leginkább a postahivatal épületének homlokzatán figyelhetők meg, bár már nem az eredeti dekorációt látjuk. A zöld színű épületdíszek és a körbefutó virágmotívumok a 60-as években például egyáltalán nem voltak láthatók az épületen (lásd a fekete-fehér képen). Akkor egy erősen lecsupaszított, díszeitől megfosztott "postapalotába" járhattak a városlakók. 1989-ben történt először egy nagyobb felújítás, melynek során az eredeti mintájára állították helyre az épületet, bár a főbejárat akkor még oldalra került. Ez csak a legutóbbi rekonstrukció során került vissza középre.
Szintén szecessziós jegyeket visel magán a Petőfi utca 8-as számú lakóház, mely 1904-ben épült. Vakolatdíszei kőből készültek, díszes bejárata a Petőfi utcáról nyílik, fő homlokzata viszont az Ady utcára néz, itt látható a ház jellegzetes, "indázó" erkélye is. Megyeri Anna, a Göcseji Múzeum muzeológusa érdeklődésünkre elmondta: a Petőfi utcai ház stílusából arra lehet következtetni, hogy azt a híres Morandini építészcsalád tervezte, bár hivatalos dokumentumot nem talált erre vonatkozólag.
Morandini Tamásra jellemző volt, hogy vonzódott a szecesszióhoz. Ennek nyomát láthatjuk jó néhány általa épített házon a Virág Benedek utcában, és a Jákum Ferenc utcában, ahol saját – általa tervezett - családi háza állt. Itt főleg a lépcsőkorláton volt szembetűnő a szecessziós forma.
Megyeri Anna úgy látja, Zalaegerszegen a néhány fenti példát leszámítva, valóban kevés szecessziós épületet találni, és ehhez hasonlóan hiányozik például az art deco is az utcaképből. Inkább csak egy-egy díszítés, vagy tagolás utal itt ezekre a más városokban hangsúlyosabban megjelenő irányzatokra. Az okok összetettek. Egyrészt Zalaegerszegen nem élt olyan tehetős polgári, nagypolgári réteg, akik a kor stílusának megfelelően építkeztek volna. Ez azonban csak az egyik indok. Nagykanizsa ugyanis sokkal gazdagabb és "polgáribb" város volt, ám ott is elenyésző a szecessziós épületek száma.
Sokkal inkább az ennek az oka, hogy egyszerűen nem volt rá igény, nem tört be a közízlésbe ez a stílus. Sőt, Wlassics Gyula minisztert (aki zalaegerszegi születésű volt) ellenezte is a szecessziót, mert túl modernnek, színesnek és díszesnek találta. Sokkal inkább a "hagyományos" eklektika mellett érvelt, s az itt élőknek is j
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész