Archivum
Szívvel-lélekkel dolgozott
A két éve elhunyt Borbás György művésztanárra emlékeztek az elmúlt héten a Zrínyi Miklós Gimnáziumban. Az iskola első emeleti galériája február elsejétől a pedagógus nevét viseli. Tiszteletére emlékkiállítás is nyílt grafikáiból; 25 alkotás díszíti a folyósó-galériát.
Galéria Borbás György emlékére
Németh János Munkácsy-díjas keramikusművész a kiállítást megnyitva elmondta: csupa emlék itt minden, és sajnos már Borbás György is csak az. De nem akármilyen emlék, hiszen az egykori barát és kolléga olyan ember volt, aki szívvel-lélekkel és szeretettel élt, s ugyanígy űzte hivatását, a tanítást is. A tanárokra nagy felelősség hárul, hiszen az ő feladatuk az, hogy felfedjék a növendékek tehetségét, akik ezáltal találhatnak rá önmagukra.
Borbás György ehhez maximálisan értett, komoly gondot fordított a tehetséggondozásra. Folyamatosan vezetett képzőművészeti szakköröket a gimnáziumban. Ezenkívül úgy tanított, hogy a kulturális és nemzeti hagyományokra építette a jelenkor értékeit; egyfajta összhangot teremtve múlt, jelen és jövő között.
A művész és pedagógus kulturális sokszínűsége a tanításon kívül a közművelődés más területein is megmutatkozott. Rendszeres szerzője és szerkesztője volt irodalmi folyóiratoknak, alapítója volt az Egervári Művésztelepnek. Lelkesen kutatta több neves zalai közéleti szereplő és művész életét. Kötetbe foglalta a hajdani főgimnáziumi tanár és lapszerkesztő, Borbély György munkásságát, valamint a monarchia vallás- és közoktatásügyi miniszterének, Wlassics Gyulának az életművét.
Igazi szenvedélye azonban a Zala György-életmű gondozása volt. A millennium jeles szobrászművészének munkásságát haláláig kutatta. A szobrász születésének 150. évfordulója alkalmából 2008-ban jeles közéleti személyiségek részvételével emlékbizottság alakult, melynek titkára Borbás György volt. Áldozatos szervezőmunkájának hatására országszerte tartottak emlékünnepségeket. Munkássága nyomán három film született a szobrászművészről, kettő létrejöttében maga is részt vett.

Ahogy Zala György írta magáról: „Én hittel dolgozom!” Ezt tette Borbás György is, s közben egész életében szerény és önzetlen ember maradt. Lírai érzékenységéről és művészi tehetségéről nemcsak írásai, hanem grafikái is tanúskodnak. A zalai táj szeretete folyamatosan jelen volt rajzain. A Zrínyi-gimnázium kiállítóterében tájképeit, illetve sajátos portrérajzait és önarcképeit is meg lehet tekinteni. A galériát felavatva nem véletlen mondta azt Németh János: Borbás György itt van velünk, és itt is marad!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen