Archivum
Versek és novellák
A könyvhét hivatalos megnyitója előtti estén már két elsőkötetes zalai szerzővel találkozhattak a József Attila Városi Könyvtárban az érdeklődők. Karáth Anita (Zalaegerszeg), Paneljazz címmel állított össze verseskötetet, míg Somogyi Zoltán (Keszthely), Második fejek című kisregényével állt az olvasók elé.
Elsőkötetes zalai szerzők
Mindkét szerző ismeretes az est egyik szervezőjeként jegyzett Pannon Tükör kulturális folyóirat lapozgatói körében. Az író-olvasó találkozó kapcsán azonban még több momentum kiderült róluk a beszélgetőtársak, Péntek Imre, a nevezett lap főszerkesztője és Kaj Ádám költő kérdései nyomán.
Karáth Anita beszélt a rá nagy hatással lévő művészekről, és esetenként tudósokról, akik alkotásaikkal, kutakodásaikkal segítették saját hangjának és saját útjának megtalálásában. Jelen kötete két ciklusra bontható, két fajta női minőség jelenik meg benne. A téma aktualitását növeli, hogy a költőnő néhány napja adott életet első gyermekének, mely bevallása szerint még intenzívebbé teszi saját nőiségének megélését. A könyvben két gyermekváró vers is található, egyik az erről álmodozó korszakból, a másik, a kötet záró írása, közvetlenül a szülés előtti órákból.
Somogyi Zoltán novelláival már évek óta a különböző pályázatok különdíjasai között szerepel. Bár mint elmondta, az irodalomhoz való vonzódása viszonylag későn, az általános iskola legvégén kezdett kibontakozni. Könyvének címével arra a kettősségre kívánt utalni, mely a benne lévő megfigyelő és alkotó személyiség együttese. A kisregény vázlatát, gondolatait 11 éve gyűjtögette, majd gyors, 3 hónapos munkával írta meg végül. A mű elemzéséhez szándékosan nem adott kulcsokat, meghagyva ezzel az olvasók értelmezési szabadságát.
Az író-olvasó találkozón Karáth Anita ez alkalomra megzenésített versével közreműködött Pánczél Kristóf és Karáth Eszter.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Gondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji FalumúzeumbanZalaegerszeg fejlődött a legdinamikusabban 2014-2024 között -
rovatunk hírei
top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?S.Ö.R. - Shakespeare Összes RövidítveTáncművészet Világnapja - Gálaműsor