Archivum
A csapat sikere az arany
Miután Székesfehérvárról hazatért Kámán Tamás, az első évben bronzérmes lett vele a Zalakerámia ZTE csapata, a második esztendőben pedig a hazai porondon minden nyerhetőt megnyert. Miben látja a siker kulcsát, hogyan képzeli el a jövőt – erről beszélgettünk vele.
Érdemes volt hazajönni
– A csapategység mellett óriásit jelentett a két edző, Völgyi Péter és Patonay Imre személye is – vélekedett Kámán Tamás. – Mellettük nem szeretnék megfeledkezni Gáspár László erőnléti edző ténykedéséről sem. Nagyszerű munkát végzett, végig jó erőben voltunk. Szakszerű munkájával hozzájárult, hogy a csapatot elkerülték a sérülések.
Fontos volt, hogy az együttes játékoskerete alig változott. Wilson gyorsan beilleszkedett, nagyon hasznosan játszott az idény során. Döntő tényező volt az is, hogy akik kevesebbet játszottak, azok sem duzzogtak, hanem amikor pályára léptek, a maximumra törekedtek. Gyakorlatilag ezért kaptunk ki mindössze háromszor a bajnokság során.

– Szavaiból kiderül, csapatként nyújtottak átlag felettit, de kellett-e a szezon során valakire is rászólnia a kapitánynak, hogy csipkedje magát?
– Mindenki tette a dolgát. Nekem nem volt dolgom a srácokkal, az edzőknek néha a tréningen fel kellett emelni a hangjukat. Ez is a feladatuk, ha lankad a figyelem. Egyébként ritkán fordult elő. Jó volt a kapcsolat a szakmai stábbal és a vezetőkkel is.
– Mikor kezdtek beszélni a bajnoki címről az öltözőben? Hogy ilyen remek alapszakasz után jó lenne megnyerni?
– Az MK-döntő után, amikor Fehérváron a hazai csapatot legyőzve jutottunk a fináléba. Akkor éreztük, hogy a társaság többször is fel tud pörögni egy cél érdekében. A folyatásban a megnyert alapszakasz után biztosan léptünk túl a Sopronon és az egyik favoritnak kikiáltott Szolnokon. A döntőben is helyén volt a szívünk, lehetett volna ott is 3-0, ha a második találkozót nem toljuk el Pakson. Az egész éves teljesítményünk alapján megérdemeltük a bajnoki címet.
– Mennyire lenne fontos együtt tartani a csapatot, kellenek új játékosok?
– Egy kis vérfrissítés nem ártana. A légiósok általában nem szoktak 3 évet egy helyen játszani. A magyar magot mindenképpen jó lenne itt tartani, de ez a vezetők feladata.
– Érdemes-e a ZTE-nek indulni nemzetközi kupában?
– Ahol mi indulhatnánk, az nem vonz annyira nézőt, s nagy leterheléssel jár. Ne feledjük, annyira nem hosszú a kispadunk, hogy nemzetközi szereplés mellett még a magyar bajnokságban is jól szerepeljünk. Ne feledkezzünk meg az anyagiakról sem! A nemzetközi kupaszereplés nem olcsó mulatság. Annyit nem ér, hogy ismét eladósodjon a ZTE. Egyébként ebben a kérdésben a vezetőknek és a szakmai stábnak kell döntenie.
– Nem szerepel a magyar válogatottban az idei Eb-selejtezőn. Döntése végleges?
– Húsz éve – beleértve a korosztályos válogatottakat is – alig volt szabad nyaram. Elmúltam már 30 éves, úgy döntöttem, elég volt. Amikor a nemzeti csapatban pályára léptem, mindig a maximumra törekedtem. Eddig tartott, jöjjenek a fiatalok!
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren