Archivum
A csapatkapitány ígéri
Az elmúlt évben nagy volt az öröm a Dísz téri szökőkútnál. Sokan ünnepelték akkor a Zalakerámia ZTE bajnok és kupagyőztes férfi kosárlabdacsapatát. Kevesen hitték, hogy majdnem egy év múltával a létéért küzd a csapat.
Rajtuk nem múlik
– Álmunkban sem gondoltuk, hogy anyagilag ekkora a baj – vág a közepébe Kámán Tamás csapatkapitány. – Két-három hónapos fizetéscsúszást már korábban is átéltünk a klubnál. Ezt most is tudomásul vettük, de magunk sem hittük, hogy ekkora a klub adóssága.
– Az öltözőben javarészt egerszegi kötődésű játékosok maradtak. Mennyire téma köztetek a csapat körül kialakult helyzet?
– Természetesen beszélgetünk a hogyan továbbról. Az a baj, hogy nem látunk tisztán. Tóth Ádám kivételével szeretnénk maradni, ő már elígérkezett Paksra. Tisztában vagyunk azzal is, hogy anyagi okok miatt a következő 2–3 évben bajnoki címről, kupagyőzelemről nem álmodozhatunk.
A több mint 60 milliós tartozást le kell „küzdenie” a klubnak. A férfi kosárlabda fennmaradása nemcsak a mi szempontunkból fontos, hanem az utánpótlás miatt is. Több fiatal játékos van a keretben, akik számára – fejlődésük miatt is – fontos lenne, hogy a városnak legyen A-csoportos kosárlabdacsapata.
– Mekkora esélyt látsz a megmaradásra?
– Nem tudom. A döntés nem a mi kezünkben van. Csak bizakodom, hogy a felelős városi és sportvezetők látják, hogy a csapatban egy hatalmas érték van, a játékosok többsége kötődik városhoz. Többfajta variációt hallottam, negatívat és pozitívat egyaránt, remélem, az utóbbi valósul meg. Csapatkapitányként elmondhatom, hogy mi játékosok a pályán sportemberként viselkedünk, és ebben a helyzetben is mindent megteszünk a ZTE sikeréért. Rajtunk nem múlik, küzdeni fogunk a végsőkig. A többit majd meglátjuk.
– Az önkormányzat későbbre halasztotta a döntést. Nem félő, hogy a bajnokság vége felé, a bizonytalanság miatt, arra többen már elígérkeznek a keretből.
– Egyelőre, mint már említettem, csak Tóth Ádám távozása biztos. Egyébként a csapatok között van egy hallgatólagos megállapodás, hogy amíg a bajnokság zajlik, nem keresik meg a más együttesben szereplő játékosokat. Remélem, így lesz most is.
– Nagyon kellene még egy győzelem...
– Kétségtelen, hogy az alapszakasz hátralévő fordulóiban papíron erősebb ellenfelek jönnek: Albacomp, Körmend Szolnok és Paks. Ezek közül a Körmend ígérkezik verhetőnek, mivel tőlük elment légiós irányítójuk, de a többi csapat ellen sem adjuk fel. Nekikugrunk, lesz, ami lesz alapon. Ott akarunk lenni a legjobb nyolcban.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen