Archivum
A győzelem második helyet ért
Körmendi FC - Tarr Sprint Andráshida SC 0-2 (0-2)
NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés. Körmend, 200 néző. Jv.: Mód. Gólszerzők: Bandics, Polareczki. Piros lap: Sági A. (Andráshida).
Andráshida: Osbáth - Mavolo, Török, Bandics, Halász - Sági A., Gál, Rohonczi (Kovács L.), Sági G., Polareczki Jasarevic (Tóth L.) Edző: Dobos Sándor.
Az utóbbi két mérkőzését megnyerő sereghajtó ellen kontratámadásokra rendezkedett be a zalai együttes. A vendégek már az első negyedóra végén vezettek, és a folytatásban is uralták a találkozót. Majd az első félidő hajrájában tovább növelték előnyüket. Szünet után is jól védekezett a zalai együttes. A kontrák továbbra is veszélyek voltak, de több gól már nem született. A hajrában 10 főre fogyatkoztak a vendégek, de a vasiak nem tudtak mit kezdeni az emberelőnnyel.
Az Andráshida fontos találkozót nyert meg és a 2. helyről várja a tavaszi folytatást.
Értékelés:
Dobos Sándor, az Andráshida vezetőedzője: - Öröm volt látni csapatom magabiztos, fegylmezett játékát, amely ezúttal biztos győzelmet eredményezett.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművész