Archivum
Bajnoki címre vágynak
A Magyar Kupa megnyerése után a bajnokság felé fordul a szurkolók figyelme. A Zalakerámia ZTE csapata itt is maradandót akar alkotni. Kámán Tamás csapatkapitányt csak egy egyszerű egerszegi gyereknek nevezte a központi sportlap, a kupadöntő előtti beszélgetésünk során elmondta, hogy számára a bajnokság fontosabb, mint a kupagyőzelem. Ehhez képest a nehezebb sorsolás ellenére is biztosan hódították el a serleget.
Fürödni akarnak a szökőkútban
– Arra volt jó a kupa, hogy a korán megnyert alapszakasz után mennyire tudunk ismét felpörögni – vélekedett Kámán Tamás. – Nehéz volt az utolsó pár mérkőzésre koncentrálni az alapszakaszban, hogy tudtuk, biztos elsők vagyunk.
Az eredmény mutatja, sikerült ráhangolódnunk a kupára. Mindenképpen értékes a siker, hiszem a hazai pályán játszó Albacompot és a jó képességű Falcót sikerült legyőznünk. Ami nem volt szerencsés, hogy az MK döntője túl közel volt az alapszakasz első mérkőzéséhez. Azért sem volt könnyű a rajt a rájátszásban. Szerencsére a Sopron is ott volt az MK négyes döntőjében, így ők sem voltak frissebbek.
Kámán Tamás az ZTE-n kívül az Albacompnál játszott. Azért igazolt el Egerszegról a saját nevelésű játékos, hogy érmeket nyerhessen, de nem sikerült.
– Abszolút nem jelentett számomra elégtételt a fehérváriak elleni sikker. Nem jöttek az eredmények hajdanán az Albánál, egyértelmű volt, hogy haza vezetett az utam, mivel a ZTE-nél is nagy terveket szövögettek. Örülök, hogy játékos-pályafutásom során végre sikerült aranyérmet nyernem. Ezzel nem lettünk jóllakottak, a bajnokságban is szeretnénk maradandót alkotni.
A rájátszás kezdetén jár a ZTE, ez már egészen más műfaj, mint az alapszakasz. Itt nem lehet nagyon hibázni, főleg hazai pályán, mert oda a pályaelőny.
– Tisztában vagyunk vele, akkor ér valamit az alapszakaszbeli elsőségünk, ha ezt kamatoztatni tudjuk a rájátszás során. Elég sűrűn vannak a mérkőzések, a koncentrációnak nagy szerep jut. Jó lenne a Sopron ellen 3-0-ával túllépni, hogy legyen időnk egy kis pihenésre. Utána már kutya kemény mérkőzések jönnek.
A Magyar Kupa-győzelem után még „éhesebb” lett a közönség, bajnoki címet vár a Zalakerámia ZTE-től. A kívánságot nem lesz könnyű teljesíteni.
– Tisztában vagyunk vele, hogy nagyon nagy felénk az elvárás, de mi is magasra tettük a lécet azzal, hogy megnyertük az alapszakaszt és az MK-t. Nem akarunk és nem szabad hazai pályán hibáznunk, akkor meg lehet a bajnoki arany is. Reméljük, májusra jó idő lesz, mert fürödni szeretnénk a Dísz téri szökőkútban. A kupagyőzelem után nem sikerült, mivel hideg volt.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát -
rovatunk hírei
Keményfa brikett top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói