Archivum
Biztos bennmaradást érő pont
Kozármisleny - ZTE FC 1-1 ( 0-0). NB II-es labdarúgó mérkőzés, Kozármisleny, 600 néző. Jv.: Lovas. Gólszerzők: Zsdál (76. p)., illetve Pavicsevics (29. p.). Piros lap: Seye (55. p. ZTE).
ZTE: Penksa - Kocsárdi, Bogunovics, Nánási, Hajdu – Simonfalvi, Máté, Szegleti ( Babos 85. p.), Grbics (Frizoni 70. p.), Seye, Pavicsevics (Budovinszky 89. p.). Vezetőedző: Simon Antal.
A mérkőzés az előző napi eredmény ismerétében - nyert a Tatabánya a Puskás Akadémia otthonában - döntő fontosságú volt a ZTE számára.. A vendégeknél a sérültek többsége felgyógyult, esélyük volt a pontszerzésre. Az első félidőben egyértelműen uralták is a játékot, helyzeteket dolgoztak, amelyek többségét kihagyták. Szerencsére Pavicsevics villant, és 30 perc után vezetett a zalai együttes. Az első félidőben hátra lévő részében a továbbra is a ZTE játszott jobban az ezüstérmes otthonában.
Szünet után - Seye kiállítását követően - átvette a játék irányítását a Baranya megyei együttes. A ZTE jól védekezett, de végül a hazaiaknak a hajrában sikerült az egyenlítés, sőt még egy kapufát is rúgtak. A ZTE hősiesen védekezve megőrizte a döntetlent, ami azt jelenti, hogy a kék-fehérek biztosan tagjai az egycsoportos NB II-nek.
Vélemények:
Dézsi Attila, a ZTE ügyvezetője: - Gratulálok a fiúknak az NB II-es tagság megtartásáért. Az első félidőben egyértelműen jobban játszottunk. A második játékrészben Seye felelőtlen megmozdulása után nagyot küzdve szereztünk egy pontot, amit megérdemeltünk.
Németh Ottó, a ZTE technikai vezetője: - Az ezüstérmes otthonában biztosan nyerhettünk volna, ha nincs a kiállítás. Seye nehéz helyzetbe hozta a csapatot, de a fiúk nagyot küzdve megszerezték a bennmaradáshoz szükséges 1 pontot.
Simonfalvi Gábor, a ZTE játékosa: - Örülök, hogy bent maradtunk, amit már rég kiharcolhattunk volna. Bánkódom, hogy idén ilyen célért kellett küzdeni.. A mérkőzésről szólva, hiányérzetem van, ha nincs a kiállítás, szerintem megnyerjük a találkozót.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában