2025.06.19., csütörtök - GyárfásZalaegerszeg időjárása

Archivum

Czerván: jelentősen nőtt tavaly a mezőgazdaság teljesítménye

2014. január 23. csütörtök, 06:32
Címkék:

A tavaly újra növekedést mutató magyar gazdaság teljesítményében jelentős szerepe volt a mezőgazdaságnak, amely az első három negyedévben 22 százalékos bővülést mutatott, és rekordkibocsátást ért el - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára szerdán Zalaegerszegen.

Czerván György a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Zala Megyei Szervezete által rendezett sajtótájékoztatón, majd gazdálkodói fórumon arról beszélt, hogy a "nem a legjobb" időjárási körülmények ellenére az ágazat rekordkibocsátást ért el. Az előzetes adatok szerint 2012-höz képest 34 százalékkal 2265 milliárd forintra emelkedett az agrárium teljesítménye, ami a magyar mezőgazdaság történetében rekordnak számít.

Az ágazaton belül a növénytermesztés 39, az állattenyésztés 28 százalékkal bővült, a nettó vállalkozói jövedelmek 73 százalékkal emelkedtek, az agrárexport az első 10 havi adatok alapján feltehetőleg eléri a 2012-es rekordszintet - ismertette. A teljes magyar export 10 százalékát adta tavaly a mezőgazdasági kivitel, a külkereskedelmi aktívum több mint fele az agráriumból származott.

Az idén 25 milliárd forinttal emelkedik az agrár és vidékfejlesztési támogatások összege tavalyhoz képest - jelezte az államtitkár.

Czerván György a 2014 és 2020 közötti európai uniós költségvetési időszak újdonságaival kapcsolatban elmondta: a mostani év még átmenetinek számít, vagyis marad a 2013-as elosztási rendszer, de már az új pénzügyi keretek között. A területalapú támogatásokat (SAPS) illetően körülbelül 227 euró lesz a hektáronkénti éves támogatási összeg, ami 3 euróval elmarad ugyan a tavalyitól, de ezt az árfolyamváltozás kompenzálja.

Fontos változásnak nevezte, hogy mostantól nem kell brüsszeli engedély az előleg kifizetéséhez, arról a tagállamok saját hatáskörben döntenek. Ezek a kifizetések október közepétől indulhatnak.

Kifejtette: bár az uniós költségvetésben 11 százalékkal csökken az agrárium kerete, de a 28 tagállamból nagyobb szelet jut Magyarországnak. A részesedésünk 2,4 százalékról 3,2 százalékra emelkedik, ami javítani fogja a versenyképességünket. Magyarország nem vezeti be a referenciaéveken alapuló támogatási rendszert, 2021-ig megmarad az egyszerűsített területalapú támogatási forma. Az új elemek, mint a zöldítés, a fiatal gazdák támogatása vagy a kisgazdaságok átalányban meghatározott támogatása 2015-től lépnek életbe. Ez utóbbi minimum 500, maximum 1250 euró lehet évente egy gazdálkodó számára, és az 1 és 6 hektár közötti gazdálkodókat érinti - részletezte Czerván György.

Győrffy Balázs, a NAK országos elnöke elmondta, hogy az új támogatási rendszer kidolgozásában a kormány teljes mértékben figyelembe vette a kamara álláspontját. Üdvözölte az egyszerűsített támogatási forma bevezetését, ami jelentős adminisztrációs tehertől szabadítja meg a gazdálkodókat.

Kitért arra is, hogy januártól a kormányhivataloktól az agrárkamarához került a falugazdászi hálózat, amelytől azt várják, hogy az eddig széttagolt struktúra egységes lesz.

MEGOSZTÁS

HETI TÉMA
Lapcsalád (pdf-tár)
Zalaegerszeg
Zalai Napló
Hévíz Keszthely
CÉGBOX
HÍRLEVÉL

Leiratkozás hírlevelünkről

CÍMKÉK

Lokálpatrióta hetilap internetes megjelenése

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

Felelős szerkesztő: Vadas Zsuzsa
pvadas@gmail.com
telefon: (92) 599-354
Szerkesztőség és kiadó: 8900 Zalaegerszeg, Kosztolányi tér 6. Pf.: 199
Telefon/fax/üzenetrögzítő: (92) 599-353
ISSN 1216-9463 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0915 (Online)

A lap újságíró munkatársai:
Antal Lívia
Bánfi Katalin
Pánczél Petra

Megjelenik hetente

Reklámmenedzser: Molnár Lászlóné
(92) 599-353
Hirdetésfelvétel: ZALA-LAP Kiadói Kft.

 

Kiadja: ZALA-LAP Kiadói Kft.
Felelős kiadó: Borda Menyhért
info@zalamedia.hu

ISSN 1418-3943 (Nyomtatott)
ISSN 1588-0869 (Online)