ZAZEE Kulturális Egyesület

kultúra
Rozmán Balázs az idei Ex Umbra-díjas
A ZAZAEE Kulturális Egyesület idén is átadta az általa alapított Ex Umbra-díjat. Az elismerést minden év december 21-én olyan személy kapja, aki önzetlenül, magas színvonalon tevékenykedik a kultúra területén, ám munkáját általában szerényen, sokszor a széles közönség bevonása nélkül (az árnyékban, háttérben) végzi.

kortárs
Lehetséges és lehetetlen dolgok találkozása
A „frimmelizmusról” és a különböző sokszorosító technikák együttműködéséről is szó esett a 8.01 online galéria legutóbbi tárlatának finisszázsán. Frimmel Gyula „A rézborzoló” című kiállítását ezúttal Szurcsik József festőművész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem grafika tanszékének vezetője mutatta be.

kortárs
Metszetek és párhuzamos valóságok (Videóval)
A rajzolás tevékenységéből indult el egész pályafutása. Dús László szakkörében kezdett, sőt onnan számítja végleges elköteleződését a képzőművészet felé. A festés kevésbé vonzotta, ám a „szöszmötölősebb” grafikai irányzatok igen.

kortárs
Könnyedség, drámaiság, pofátlanság
Mindenki életével együtt jár a képzőművészet, hiszen folyamatosan képezzük magunkat. A művészet pedig egy olyan felület, ami fel tud szívni bármit – hangzott el a ZAZEE Kulturális Egyesület 8.01 online galériájának finisszázsán.

kortárs
Belehelyezkedni a térbe
Közel menni egy képhez annyit jelent; együtt vagyunk vele. Jobban kirajzolódnak a formák és a színek is, utóbbiak pedig különféle érzéseket váltanak ki belőlünk. Persze ugyanilyen fontos, hogy egy-egy kiállítóterem egészét is szemügyre vegyük. Hogy miképpen kommunikálnak az ott elhelyezett művek egymással?

kortárs
Nem az a kérdés, mit gondolt a művész!
A kitárulkozás iránti vágy és a szabadságélmény hívta életre a jelenlegi helyzetben a 8.01 galériát. Az online kiállítóhelyet a ZAZEE Kulturális Egyesület hozta létre. Mint arról már korábban beszámoltunk, az első alkalommal a finearthotel.hu gyűjtőoldalhoz csatlakozott – jobbára Zalaegerszeghez kötődő – képzőművészek munkái láthatók a virtuális térben.

kortárs
8.01 galéria az online térben
A 2005-ben alakult ZAZEE Kulturális Egyesület igazodva a koronavírus-járvány miatt kialakult nehéz helyzethez, és hogy a képzőművészetet kedvelők ne maradjanak program nélkül, létrehozta a 8.01 online galériát.

civil
Lezárult a ZAZEE Art Mentor pályázata
A ZAZEE Kulturális Egyesület januárban határozta el, hogy támogatást nyújt helyi képzőművészek számára, hogy részt vehessenek a Budapest Art Mentor program Művészlét című online kurzusán.

kultúra
Tóth Sándor operatőr az idei Ex Umbra-díjas
A ZAZEE Kulturális Egyesület idén Tóth Sándor operatőrt tüntette ki az Ex Umbra-díjjal. A civil szervezet immár harmadik éve adja át a jelképes elismerést azoknak a személyeknek, akik a kultúra területén önzetlenül, magas színvonalon tevékenykednek, példaértékű eredményeket érnek el, ám munkájukat általában szerényen, sokszor széles közönség bevonása nélkül, vagy a háttérben végzik.

kortárs
Nagy Csaba lett az idei Ex Umbra-díjas
Második alkalommal adta át a ZAZEE Kulturális Egyesület az Ex Umbra-díjat. Idén december 21-én került sor a formabontó ceremóniára.A beérkezett jelölések elbírálása után, az Ex Umbra Bizottság döntése értelmében, a díjazott ezúttal Nagy Csaba, a Díszművelődés című underground művészeti eseménysorozat motorja lett.

pódium
Tíz év színikritikái egy kötetben
Megjelent az Egerszegi színházi esték kötet második része. Szemes Béla irodalomtanár, kritikus először 2008-ban jelentkezett egy tíz év színházi élményeit, vagy épp bírálatait összegző kötettel. Most pedig a Hevesi Sándor Színház 2008-2018 közötti előadásairól gyűjtötte össze a megjelent írásait; melyek jó része lapunk hasábjain látott napvilágot.

kultúra
Monok Balázs képzőművész-tanár kapta az Ex Umbra-díjat
Monok Balázs képzőművész-tanár kapta 2018-ban az Ex Umbra-díjat. A ZAZEE Kulturális Egyesület idén alapította meg a jelképes díjat.

Novemberi tárlat - Decemberi LICIT
A ZAZEE Kulturális Egyesület szervezésében december 1-én képzőművészeti árverésre került sor az Arany Bárány Hotel pinceklubjában. Az eseményt egy egyhetes kiállítás előzte meg, melyen több tárlatvezetés is zajlott.

kultúra
Licittárcsák a magasban
Negyven alkotás lelt gazdára a szombaton megrendezésre kerülő Decemberi LICIT, kortárs képzőművészeti aukción. Mint ismert a ZAZEE Kulturális Egyesület szervezésében zalaegerszegi, vagy a városhoz valamilyen formában kötődő alkotók művei kerültek elárverezésre. A cél az volt, hogy a helyi művészek és a potenciális vásárlók egy hangulatos est keretében találkozhassanak egymással.

kortárs
Megnyílt a Novemberi Kiállítás
Egy hétig látogatható a Decemberi LICIT-et felvezető Novemberi Kiállítás az Arany Bárány Hotel Pinceklubjában. Mint arról már beszámoltunk, a ZAZEE Kulturális Egyesület december 1-ére képzőművészeti árverést szervez helyi alkotók műveiből.

kortárs
Decemberi licit a Bárányban
Negyvenhárom Zalaegerszeghez kötődő alkotó részvételével képzőművészeti aukciót szervez a ZAZEE Kulturális Egyesület. A Decemberi LICIT elnevezésű programra – melyhez egy felvezető kiállítás is kapcsolódik – december 1-én, 18 órakor kerül sor az Arany Bárány Hotel Pince Klubjában.

civil
Törvényszéki adomány a Bibliofülkének
A társadalmi felelősségvállalás program keretében feltöltötte az Európa téren álló Bibliofülkét a Zalaegerszegi Törvényszék. Az akció részeként 265 könyv került a nyilvános „könyvszekrénybe”, melyet a bíróság munkatársai gyűjtöttek össze az elmúlt hetekben.
Lapcsalád (pdf-tár)
CÉGBOX
HÍRLEVÉL
Leiratkozás hírlevelünkről
CÍMKÉK
Charlie koncert (4), Hotel Balaton (2), Karosi Kirakodó (1), Szenterzsébethegy (4), NIF Zrt. (5), Dr. Illyés Zoltán (10), Lelkisegély (6), Ultrahang-készülék (5), Néptánc (38), kulturális koncepció (2), Dietz Ferenc, a BGE kancellárja (1), MTA (1), Funkcionális térség (1), Kiss Ágnes Katinka (5), Balatoni Hal- és Termelői Piac Gyenesdiás (3), Elektromos töltőállomások (2), TELE-KA-LAND Mesepark Nagyrécse (1), Hatháza-Repülőtér (2), Shabby Blues Band (8), NYUGDÍJAS ÉS CIVIL FARSANG (2)