Archivum
Döntetlen a főpróbán
ZTE FC - NK Zavrc (szlovén) 1-1 (1-0). Felkészülési labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 150 néző. Jv.: Kiss N. A ZTE gólszerzője: Kocsárdi (11-esből).
ZTE: Jahics - Simonfalvi, Kovács G., Nagy Z., Hajdú - Máté, Sluka, Tischkievich, - Seye, Szegleti, Frizoni. Cserék: Vlaszák, Babati, Kocsárdi, Vágó, Babos, Nánási, Kocsis.
Vezetőedző: Preisinger Sándor.
A másodosztályban szereplő szlovén csapat ellen az első félidőben a ZTE birtokolta többet a labdát. A zalaiak fölényben játszottak, és megérdemelten szerezték meg a vezetést. Szünet után a cseréket követően már kiegyenlítettebb játék folyt a pályán, a vendégcsapat megérdemelten egyenlített. A ZTE játéka felemás képet mutatott. A bajnoki rajtig még lehet javulni. A vasárnapi kezdés erősen kérdéses, a stadion pályája víz alatt áll. Az is elképzelhető, hogy műfűvön lesz a mérkőzés, ehhez viszont
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában