Archivum
Elkezdte a ZTE FC
Az elmúlt héten megkezdte felkészülését az őszi idényben remekül teljesítő ZTE FC labdarúgócsapata. A játékosokat és a szakmai stábot Nagy Ferenc elnök köszöntötte, és kívánt jó munkát a csapatnak.
Végig hazai környezetben gyakorolnak
A ZTE végig hazai környezetben készül a bajnokságra. Mindössze február 5-én látogatnak az ausztriai Linz városába, ahol edzőmérkőzést játszanak a helyi csapattal. Az együttes napai két edzéssel készül. A sok sérült játékos közül Pavicsevics kivételével mindenki ott volt az első foglalkozáson. Igaz, Máté külön gyakorolt a társaktól. Pavicsevics február 15-én megy Székesfehérvárra felülvizsgálatra, ezután kezdheti el a rehabilitációs edzéseket. Hiányzott Illés Gyula, aki a ZTE-nél lett NB I-es játékos, de nem fogadta el az egerszegiek ajánlatát, és 3 éves szerződést kötött a DVSC-vel.

– Nincs mit tenni, tudomásul vettük a játékos döntését, fogalmazott tömören Csank János, a ZTE vezetőedzője. – Gyulával pár gól is távozott, az élet azonban megy tovább, megpróbáljuk pótolni.
A felkészülésről is szólt Csank mester. Elmondta, kezdetben a fizikai képzés kerül előtérbe, a játékosok fokozatosan kapják a terhelést.
Nagy Ferenc elnök is az Illés-üggyel kezdte mondandóját:
– Megítélésem szerint családi okok miatt távozott a játékos, arra a környékre való – vélekedett az elnök. – A két klub ajánlata között nem volt lényegi különbség. Sajnáljuk távozását, de nincs pótolhatatlan játékos.
Aztán már az új igazolásokról beszélt Nagy Ferenc:
– Négy és fél éves szerződést kötöttünk a montenegrói válogatott 24 éves középpályásával, Ivan Deliccsel. Megegyeztünk Danilis Turkovsszal, a 22 éves lett támadót az ősz során tesztelte a szakmai stáb. Jó benyomásaik voltak róla, így 4 évre lett a ZTE játékosa. Az ősszel Siófokon szerepelt Ivancsics Gellért nem maradt a mi játékosunk, végleg a Bp. Honvédhoz távozik.
Ősszel az Orosháza NB II-es csapatában kölcsönben szerepelt Petneházi Márk további fél évre marad a másodosztályú együttesnél. További külföldi próbajátékosok érkezése várható. Két fiatal magyar játékost, Nánási Balázst és Oláh Dávidot is teszteli a szakmai stáb. Ők a Nyírségi Focisuli neveltjei, sorsukról később dönt a szakmai stáb.
A próbajátékra invitált Kamber és Bogunovics ügyében nincs konkrétum, ha megérkezik a kikérő, elengedik őket.
Megtudtuk, nem akarnak nagy változást a csapatnál, sem a vezetők, sem a szakmai stáb. Azt viszont hangsúlyozták, hogy neves magyar játékos szerződtetésének kevés a valószínűsége, mert a honi piac rendkívül szűk és drága.
A ZTE FC első edzőmérkőzését január 22-én, 11 órakor játssza a stadion mögötti műfüves pályán a Balatonlelle ellen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Holland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánTitkos csalók: Célkeresztben a fiatalokSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n