Archivum
Eredményes nevelés a Forest ZTE-nél
Egykoron a Szuper Ligában is szerepelt a Forest ZTE női teniszcsapata, s megfordult a csapatnál többek között Czink Melinda is. Mára sokat változott a helyzet. A lányoknál és fiúknál is az utánpótlás nevelése került előtérbe, mivel az egerszegi klubot is utolérte a pénztelenség „betegsége”.
OB I-ben a lányok
– Már jó pár éve annak, hogy az utánpótlás került előtérbe nálunk – hangoztatta dr. Sárváry Péter, a Forest ZTE elnöke. – A 2010-es évben az irányváltás első komolyabb eredménye már megmutatkozott. Az anyagi források csökkenése azt eredményezte, hogy a szülőknek is jobban segíteni kellett gyermekük versenyeztetését, amit szívesen vállaltak. Az fiú- és leánycsapat az OB II-ben szerepelt.
A fiúk a keszthelyi Sun SC-vel közösen a 4. helyen végeztek, a lányok viszont nagyszerűen teljesítettek, megnyerték a bajnokságot, és idén az első osztályban játszhatnak. Mindkét csapat másodosztályú szereplését azért vállaltuk, hogy a felnőttek között felgyorsuljon a fiatalok fejlődése. Tervezzük, hogy két, maximum 3 éven belül feljussunk a Szuper Ligába. Örvendetes, hogy addig a fiatalok nagy valószínűséggel Egerszegen maradnak, mivel itt járnak középiskolába.
– A tenisz összességében egyéni sportág, itt hogyan szerepeltek a fiatalok?
– Szentesen az egyéni országos vidékbajnokságon 50 egyesület pontversenyében 155 ponttal a 3. helyen végeztünk. A 12 éves fiúcsapatunk aranyérmes lett, a 14 éves leányegyüttes a második helyen zárt. Egyéniben a 12 éveseknél Füle Mátyás első lett, Boronyák Bettina korosztályában egyéniben és párosban egyaránt a 2. helyen végzett. A 14 éveseknél egyéniben Bárdos Zsófia bronzérmes lett, Kovács Barbarával az oldalán párosban ezüstérmet szerzett.
Párosban a Bárdos Borbála–Harangozó Helga kettős bronzérmes lett. Ezt követően az országos bajnokságon a 12 éves fiúcsapat második lett, a lányoknál a 14 évesek bronzérmet szeretek. Füle Mátyás és Kovács Barbara egyéniben korosztályában harmadik helyen zárt. A klub fennállása óta ilyen eredményes évet még nem zárt utánpótlásunk.
– Az eredmények mutatják, hogy komoly szakmai munka folyik a ZTE-nél...
– Négy edző foglalkozik a fiatalokkal. Örömteli, hogy vezetőedzőnket, Keller Lászlót felkérték a Fed Kupában szereplő magyar női válogatott szövetségi kapitányának. Szakvezetőnk remek pedagógiai tevékenységeként a legjobb magyar csapat lép majd pályára a kupában. Az OB I-be feljutott női csapattal Bakos György dolgozik, az eredmények mutatják, hogy kiválóan.
– A további sikeres szerepléshez nyilván anyagiak is szükségesek....
– A klubot támogató Forest Kft.-vel előrehaladott tárgyalásokat folytatunk a névhasználói szponzori szerződés kapcsán. Az OB I-es női csapatunk támogatására szerződést kötöttünk a Medicallal. Az idei önkormányzati támogatás még nem ismert. Bízunk benne, hogy nem csökken tovább. Anyagi forrást jelent számunkra a társasági és a tanfolyami teniszből befolyt pénz.
Az önkormányzattal kötött megállapodás alapján mi tartjuk fenn a Városi Sportcentrumban lévő teniszcentrumot, ennek fejében az említett tevékenységekből befolyt pénzt a klubunk működésére fordíthatjuk. A versenyek szervezéséből is kivesszük részünket, több éve mi rendezzük meg a Tízek bajnokságot. Bizakodom, hogy a 2011-es évben tovább építkezhetünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky térenBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?