Archivum
Fiatalodott a csapat
A hölgyeknél – kosárlabdában – már megkezdődött a bajnokság, a férfiaknál október második hétvégéjén lesz az első forduló. A Zalakerámia ZTE férfi együttesénél a nyáron alapos változás történt. A bajnokcsapat, kupagyőztes kezdő ötöséből Kyle Wilson és Kámán Tamás csapatkapitány maradt hírmondónak.
Az edzők meghosszabbított keze
– Egy teljesen új csapattal vágunk neki a bajnokságnak – így Kámán Tamás. – Az új fiúknak – akik szép számban vannak a keretben – meg kell tanulniuk a ZTE-nél alkalmazott taktikai feladatokat, ami nem megy egyik napról a másikra. A tavalyi felkészüléskor ilyenkor már jóval előrébb tartottunk. Több okból is. Rutinosabb játékosok alkották a keretet, és akkor alig volt új érkező. Manapság fiatalokkal megtűzdelt a ZTE játékoskerete. Tavaly egy-két csereember belépett, nem tört meg az összhang. Azonnal felvették a ritmust, mára más a helyzet.
– Kámán Tamás szerepe is megváltozott a csapatban. Egyre többet beszél, tanácsokat ad a pályán...
– Már említettem, a tanulás időszakát éljük. Még nem megy minden gördülékenyen, így hát a pályán irányítom a csapatot. Mondhatnám, hogy az edzők meghoszszabbított keze vagyok. Ne kell olyan gyorsan időt kérni Völgyi Péternek, ha bent is el tudom intézni a dolgot.
– A két felkészülési tornán is megmutatkozott, hogy még csikorog a gépezet...
– Valóban, támadásban és védekezésben is van pótolnivalónk. Optimista vagyok, mivel eddig az erőgyűjtés időszakát éltük, és ne felejtsük, több játékos a válogatottnál volt. Most következik a csúcsra járatás, a technikai és taktikai gyakorlatok sulykolása. Ehhez idő kell, de nem félek.
A fiatalok többet akarnak, hajlandók ezért tenni is, és összességében tehetségesek is. Remélem, a hatékony védekezésünk összeáll, ez megalapozhatja az eredményes támadójátékot is. Az új légiósunk is kezd beilleszkedni, Wilsont pedig nem kell bemutatni. Vojvoda nagy ígéret, és bizakodom, hogy Watson helyére tud lépni... Neki és Williamsnek lesz a feladata, hogy megbontsa az ellenfél védekezését.
– Ismerve a magyar mezőnyt, idén mire lehet képes a megfiatalított Zalakerámia ZTE?
– Az alapszakasz végén ott kell lennünk az első nyolcban, méghozzá magabiztosan. A Szolnok bombaerős kerettel rendelkezik, az Albacomp sem lesz rossz, de mindenki igyekezett erősíteni. Jó dolognak tartom, hogy a bajnokságban először a papíron gyengébb csapatok ellen játszunk.
Természetesen őket sem szabad lebecsülni, mert kellemetlen meglepetés érhet minket. Amire meg jönnek a kemény ellenfelek, biztos vagyok benne, hogy már összerázódik a társaság. Egy biztos, az idei fiatal csapat is mentálisan erős lesz, de a szurkolóktól azt kérem, ha döcög a játék, akkor is buzdítsák a ZTE-t. A játékosok nevében mondhatom, megháláljuk. Bizakodom, hogy az alapszakasz végén ígéretes pozícióban lehetünk, s a lehető legjobbat tudjuk kihozni a bajnokságból.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Brád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren