Archivum
Hol a csapatunk?
ZTE FC - Puskás Akadémia 0-3 (0-2). NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg 2436, néző. Jv.: Böcskei. Gólszerzők: Zsolnai 30. p., Baracskai (47., 51. p.)
ZTE: Jahics - Kocsárdi, Budovinszky, Kovács G., Hajdú - Simonfalvi, Szalai (Jasarevich 60. p.), Máté (Bajics 80. p.), Grbics (Juhász 63. p:) Frizoni - Pavicsevics. Vezetőedző Preisinger Sándor.
Jól kezdett a ZTE, helyezetei adódtak, de kimaradtak. A csúszós talajon távoli lövéssel kísérleteztek a csapatok, kevés sikerrel. A zalaiak játszottak fölényben, azonban váratlanul megszerezte a vezetést a vendégcsapat. A bekapott találat visszavetette a ZTE-t, de az ellenfél fiataljai sem veszélyeztették a hazai kaput. Fordulás után két durva egyéni hiba után végleg eldőlt a találkozó sorsa. Az elsőnél a ZTE kihagyott helyzete után az ellentámadásból gólt ért el a vendégcsapat. A másik találatbál a ZTE végzett el szabadrúgást, ebből kontrázott a Puskás Akadémia, sikerrel.
A folytatásban a nézőtéri események vonták el a szurkolók figyelmét. A hazai B közép kemény magja nemes egyszerűséggel bejött a sajtópáholyba, az ott lévőknek félni kellett. A rendbontók Nagy Ferenc elnököt keresték, rajta próbálták számon kérni a csapat pocsék szereplését. A rendezők nem álltak a helyzet magaslatán. A pályán a 3 gólos vezetése birtokában a fehérváriak uralták a mérkőzést, és akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna. A mérkőzés végén egy szurkoló megjegyezte: " Szomorú, hogy ide jutott a több, mint 90 éves klub. Ez a mélypont, vagy jövőre jön az NB III?
Értékelés
Preisinger Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Sajnos ellenfelünk a labdarúgás minden elemében felülmúlt minket. Azt külön sajnálom, hogy az akarati tényezők terén is alulmaradtunk.
Benczés Miklós, a Puskás Akadémia edzője: - Örülök, hogy igazi focihangulatban játszhattunk. A második félidőben egyértelműen ellenfelünk fölé nőttünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba