Archivum
Hosszabbított a ZÁÉV
A ZÁÉV Zrt. székházában sajtótájékoztató keretében hosszabbította meg névhasználói szponzori szerződését a ZTE ZÁÉV szuperligás női tekecsapatával az építőipari társaság.
Továbbra is a női tekézők főszponzora
A megjelenteket Török Zoltán, a ZÁÉV gazdasági igazgatója, a tekeklub vezetőségi tagja köszöntötte. Ezután Borsos József, az egyesület elnöke tekintett vissza a 2009-2010-es bajnoki idényre, amelyben remekeltek a lányok. Egyéniben minden korosztályban (felnőtt, ifjúsági, serdülő) aranyérmet szereztek. Fennállása során csapatban először lett aranyérmes a megyeszékhelyi együttes, méltóképpen köszöntötték a klub 40 éves szülinapját.
Borsos József megemlítette, hogy a klub két főszponzora a ZÁÉV Zrt. és az önkormányzat. Az utóbbi támogatása évről évre csökken, a bajnoki címért járó eredményességi támogatást viszont megkapták, ami nagyon jól jött a csapat költségvetéséhez. Elmondta, továbbra sem vállalják a nemzetközi szereplést főleg anyagi okok miatt, de szakmai szempontból sem térül meg mindig az ilyen fajta befektetés. Az idei tervekről elmondta, hogy a dobogó a cél, ebben benne van a bajnoki cím megvédésének lehetősége is.
Peresztegi Imre, a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója gratulált a lányoknak az elmúlt évi sikerhez. Megemlítette, hogy cége tavaly nehéz évet zárt, bizakodását fejezte ki, hogy az idei jobb lesz. A tekézők nagyszerűen teljesítettek a bajnokság során, így a ZÁÉV vezetése úgy döntött, ebben a nehéz gazdasági helyzetben is megemeli a csapatnak nyújtott támogatást.
A sajtótájékoztató zárásaként a két fél aláírta a szponzori szerződést, amely az előző megállapodásokhoz hűen ismét egy bajnoki évre szól.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen