Archivum
Jó kezdés után megérdemelt vereség
SZTK-Erima - ZTE FC 3-1 ( 1-1)
NB II-es labdarúgó-mérkőzés. Szigetszentmiklós, 300 néző. Jv.: Nazsa. Gólszerzők: Szepessy (40. p.), Tóth F. (47. p.), Szabó B. (64. p.), illetve Délczeg (8. p., 11-esből).
ZTE: Czirjék - Króner, Forgács, Fodor, Farkas - Simonfalvi (Szöllösi 75. p.), Horváth, Melczer, Délczeg, Babati (Balio 75. p.), - Vittman (Grbics 65. p.). Vezetőedző: Lőrincz Emil.
Nagyszerűen kezdte a mérkőzést a ZTE, Babati buktatása után 11-esből megszerezte a vezetést. Két perc múlva már egyenlíthetett volna a hazai gárda, de Szabó fejese mellé szállt. A bekapott gól ugyan megfogta a hazaiakat, de nem támadtak fejetlenül. Egy ideig mezőnyjáték folyt a pályán, a kapuk ritkán kerültek veszélybe. A félidő hajrájában egy védelmi hiba után egyenlített a hazai csapat. Fordulás után gyorsan újabb gólt kapott a ZTE, és az addig sem acélos támadó játéka tovább gyengült. A félidő közepén tovább növelték előnyüket a vendéglátók, innen már nem tudott felállni a ZTE.
A mérkőzésen az első félidőben még elfogadható játékot nyújtott a zalai csapat, szünet után egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült, és teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót. A ZTE védelme ezúttal gólképes volt, támadójátéka gyengére sikeredett, esélye sem volt a pontszerzésre.
Értékelés:
Kocsárdi Gergely, a ZTE klubigazgatója: - Harminc percig kézben tartottuk a mérkőzést. Egész héten a pontrúgások védésére készültünk, tudtuk, ellenfelünk ebben jó. Erre mindhárom gólt pontrúgás után kaptuk. Ezek után nehéz mit mondani..
Simonfalvi Gábor, a ZTE játékosa: - Jól kezdtünk, és bentről úgy éreztem, jól kézben tartjuk a találkozót. A hazaiak pontrúgásból egyenlítettek, sőt a második és harmadik góljukat is hasonlóképpen szerezték. Bőven van még gyakorolni valónk. Sajnos, azt kell mondjam megérdemelten nyert a hazai csapat.
Babati Benjamin, a ZTE játékosa: - Álomszerűen kezdtünk, és egy ideig jól tartottuk magunkat. Pontrúgásokból ennyi gólt kapni egyszerűen nem szabad.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára