Archivum
Kiszenvedett győzelem
ZTE NKK - Ceglédi EKK 76 -70 (11-22, 22-15, 24-10, 19-23). NB I-es női kosárlabda-mérkőzés. Zalaegerszeg, 200 néző. Jv.: Boros, Sabáli, Németh.
ZTE: Szalay (19/9), Szélesy (2), Ambrus (8), Vida (23/9) Michailova (9). Csere: Varga (6), Czank (3), Horváth Zs. (6) Gensler (-). Vezetőedző: Gáll Tamás.
Cegléd: Orbán (21/6), Baksa (8), Medgyesy (4), Kobolák (13), Morzinska (11). Csere: Cymmer (8/6), Filipowicz (5). Vezetőedző: Újhelyi Gábor.
Talán még a tavalyi Ceglédre emlékeztek a ZTE játékosai, mivel lazán, az ellenfelet talán lebecsülve kezdték a mérkőzést. A nyáron megerősödött vendégek éltek a sors által felkínált lehetőséggel, és gyorsan elhúztak Az 5. percben már 10 ponttal vezettek (5-15). Gáll Tamás egy időkéréssel megpróbálta rendezni a sorokat, ám kevés sikerrel járt. A vendégek jól védekeztek, a hazaiak rendkívül gyengén dobtak, A második negyed hajrájára összekapta, magát a ZTE, a nagy szünetben már csak 4 ponttal vezettek a vendégek.
A folytatásban egy jobban koncentráló hazai csapat lépett pályára. Hatékonyabb lett a védekezése, és a támadásoknak is volt ritmusa. A 23. percben vezetett először (40-39). Egy ideig nőtt a ZTE előnye, később állandósult a 10 pont körüli vezetés. Nem sikerült összeroppantani a vendégeket, sőt a hajrára csökkentette hátrányát a Cegléd, de a ZTE-nek már nem sikerült meleg pillanatokat okoznia.
Az egerszegi lányok hozták a kötelezőt, de a jobb képességű csapatok ellen a Cegléd elleni játék kevés lesz.
Vélemények:
Gáll Tamás, a ZTE vezetőedzője: - Roppant gyenge kezdés után ennyit kosárlabdáztunk, ami győzelmet ért.
Újhelyi Gábor, a Cegléd vezetőedzője - Majdnem sikerült meglepetést okoznunk, de végül győzött a rutin.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisba