Archivum
Küzdősporttal a kábítószer ellen
A Hungaria Open keretében nemzetközi harcművészeti versenyt rendeznek november 18-20-án Zalaegerszegen, a Liszt Ferenc Általános Iskolában. A verseny a szakmai része mellett a kábítószer elleni küzdelmet is hívatott demonstrálni - hangoztatta Horváth Ferenc főszervező. A nemzetközi tornára Japánból, Kínából, sőt még az USÁ-ból is jelezték részvételüket versenyzők.
Küzdősporttal a kábítószer ellen
A versenyre kilátogató nézők láthatnak többek között pusztakezes fegyveres formagyakorlatokat, a tatamin pedig különböző irányzatok képviselői mérik össze tudásukat. A tornán több korcsoportban mérik össze tudásukat a versenyzők, a gyengébbik nem képviselői is ott lesznek. A verseny mellett a kiegészítő programok nagy része a kábítószer elleni harcról szól.
Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg alpolgármestere elmondta, hogy szívesen vállalták fel a rendezvény anyag és erkölcsi támogatását, mert az nemes célt szolgál, mellette minden bizonnyal színvonalas küzdelmeket is láthatnak a nézők. Reméli, sokan kilátogatnak a versenyre, és a küzdelmek mellett a kábítószer elleni harcra is kapnak muníciót a rendezvényen résztvevők.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés