Archivum
Lehetett volna jobb is
Befejeződött a bajnokság a magyar labdarúgás élvonalában. A ZTE FC együttese a 4. helyen zárt. A csapat végül is teljesítette a vezetés által kitűzött célt, ami az első öt hely valamelyikének a megszerzéséről szólt. Az őszi remeklést figyelembe véve, amikor 2. helyen állt a csapat, érdekelt volt az Magyar Kupában, a Ligakupában, elmondhatjuk, hogy több volt ebben az idényben a ZTE számára, mint amennyi teljesült.
Tavasszal gyengélkedett a ZTE
– Ha csak a tabellára nézek, elégedett lehetek – vélekedett Nagy Ferenc, a ZTE FC elnöke. – Az ősszel jól teljesítettünk, három vasat tartottunk a tűzben. Tavasszal azonban megtorpanás következett be, amelyet, úgy érzem, kellően kikell elemeznie majd a szakmai stábnak. A tavaszi idény során hiányoltam azt a tüzet, a mindenáron való győzni akarást, ami az őszi idény során jellemezte a csapatot.
A gyengébb tavaszunk ellenére is kiharcolhattuk volna a nemzetközi szereplést, ha a már majdnem megnyert mérkőzéseket nem bukjuk el. Itt gondolok a Pápa, a Ferencváros és a Győr elleni találkozókra. Állítom, ha ezeken a találkozókon nyerünk, a második helyet is megszerezhettük volna, és ismét ott vagyunk a nemzetközi porondra kilépő csapatok sorában. A 4. helyet mégsem tartom kudarcnak. Miért? A ZTE szerény költségvetésével ottragadt a magyar élbolyban. Milliárdokból gazdálkodó klubokat előzött meg, gondolok itt elsősorban a DVSC-re és a Győrre.
– Sokan úgy vélekednek, nem sikerültek jól a téli igazolások...
– Nem értek vele egyet. Ivan Delics hosszú kihagyás után érkezett hozzánk, játékba kell lendülnie. Hazája válogatottjában bizonyított, és szerintem azért esett vissza a formája, mert előtte a cseh bajnokságban papírgondjai miatt alig játszott. Turkovs más eset. Lelkileg ő nem egy Rudnevs típusú labdarúgó. Rudnevs gyorsan beilleszkedett, nyíltabb személyiség volt. Pillanatok alatt becenevet is kapott. Turkovs zárkózottabb, lesz még ő is jobb a ZTE-nél. A többi fiatal pedig még nem több, mint tehetség, ők a tartalékcsapatban kaptak lehetőséget.
– Melyek voltak a bajnokság fordulópontjai?
– Már említettem három találkozót. Továbbra is tartom, hogy a 2–5. helyezett együttesek gyakran egymásnak játszottak. Amíg ősszel mi egy-egy mérkőzés fordulópontjaiban jó megoldást választottunk, és nyert a csapat, addig tavasszal az említett szituációkban rendre rossz döntéseket hoztunk. Hiányoltam a koncentrációt, a fegyelmezettséget. A játékosok közül tavasszal többen elhitték, hogy a 2. hely megtartása, a kupákban való szereplés megy magától, lazán meglesz. Ez vezetett a sok kapott gólhoz, de hangsúlyoznom kell, hogy támadójátékunk is döcögött a tavasz során.
– Mennyire alakul át a ZTE játékoskerete az átigazolási szezon során?
– A szakmai stábbal egyeztetve szeretnénk megerősíteni a csapatot. Vannak már kiszemeltjeink. Elképzelhető, hogy nagyobb lesz a mozgás, ha úgy adódik. Mindenképpen úgy szeretnénk kialakítani a keretet, hogy alkalmas legyen arra, hogy a ZTE ott maradjon a magyar labdarúgás élvonalában.
– Milyen volt pénzügyi szempontból az idei év, és alakul-e már a jövő évi költségvetés?
– A mögöttünk lévő bajnoki idényben is sokat kellett dolgoznunk a csapat működése érdekében. Amiben könnyebb volt, hogy az elmúlt évekhez képest közel sem voltak akkora csúszások a fizetéseknél. Azt viszont elmondhatom, most sem áll anyagilag biztos lábakon a ZTE. Abba a 12 csapatba tartozunk, amelyeket nem vet fel a pénz. Ezért is mondom, hogy számomra értékes a 4. hely, mert több, nagyobb (milliárdos) költségvetéssel rendelkező klubot előztünk meg.
– Már szóba került Rudnevs neve... Amennyiben továbbadja a lengyel együttes, ismét pénzhez juthat a ZTE...
– Valóban így van, és ha az általunk hallott áron kel el, akkor az érte kapott pénz sokat javíthat a ZTE költségvetésén.
– Mennyire számolnak a lassan bevezetésre kerülő társaságiadó-kedvezményből befolyó forintokkal?
– Az égető problémáinkra nem lesz gyógyír. Költségvetésünk mintegy negyedét teheti ki, mivel bér- és személyi jellegű kifizetésekre nem fordítható. Természetesen segítséget jelenthet így is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n