Archivum
Megérdemelt győzelem
Soproni VSE GySEV-Goldschmidt - ZTE FC 0-3 ( 0-0). NB II-es labdarúgó mérkőzés. Sopron, 400 néző. Jv.: Bognár. Gólszerzők: Pavicsevics (70 . p.), Hajdu (81. p.), Grbics (89. p.). Piros lap: Kovács G. (78. p.)
ZTE: Jahics - Simonfalvi, Szalai, Kovács G., Kocsis - Jasarevich ( Hajdu 65. p.), Máté, Juhász, Grbics (Bajics 89. p.), Frizoni - Pavicsevics (Nánási 75. p.). Vezetőedző: Preisinger Sándor.
A két egykor első osztályban szereplő csapat találkozóján az első félidőben felejthető játékot láthattak a nézők. Mindössze egy Grbics lövés ment kapaura, amit védett a hazai hálóőr. A ZTE játszott meddő mezőnyfölényben. Szünet után is a vendégek előtt adódtak lehetőségek. Előbb Pavicsevics később Máté hibázott nagy helyzetben. Végül megérdemelten szerezte meg a vezetést a ZTE. Kitámadott a Sopron, a vendégek közben 10 főre fogyatkoztak. Szerencsére egy durva védelmi hiba után növelte előnyét a az egerszegi csapat. A játékvezető egy erősen vitatható 11-essel igyekezett izgalmassá tenni a mérkőzést, azonban Jahics kivédte Gyánó büntetőjét. Az ellentámadásból újabb gólt szerzett a ZTE, és mérkőzés összképe alapján teljesen megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.
Vélemények:
Preisinger Sándor, a ZTE vezetőedzője: - Küzdelmes mérkőzésen a második félidőben már gólokban is megmutatkozott fölényünk.
Hajdu Norbert, a ZTE játékosa: - Nagy győzelmet arattunk, remélem, megindulunk felfelé a tabellán. Nekünk osztályozó nélkül simán bent kell maradnunk.
Németh Ottó, ZTE technikai vezetője: - A mérkőzés során végig a mi akaratunk érvényesült teljesen, megérdemelten nyertünk.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában