Archivum
Most csak döntetlenre futotta
Magyarország – Szlovénia 2-2 (0-1). U19 női válogatott futballmérkőzés, Zalaegerszeg. Gólszerzők: Nagy D., Csiszár, illetve Ketis, Ruprecht.
Felkészülési mérkőzést játszott Zalaegerszegen az U19 női magyar válogatott, amely rövidesen a norvégiai Eb-n lép pályára. Az ellenfél Szlovénia volt. A két válogatott egy nappal korábban déli szomszédunknál megmérkőzött, a találkozót a magyar csapat 3-0-ra megnyerte. A mai mérkőzésen a vendégek kezdtek jobban, megszerezték a vezetést, a magyar csapat azonban fordított. Csiszár Henrietta gólja a férfiak mezőnyében is megállná a helyét.. A hazai siker mégis elmaradt, egy súlyos védelmi hiba után egyenlítettek a szlovénok. A magyar csapat közelebb állt a győzelemhez, de a védelmi bakikat jól használták ki a vendégek.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában