Archivum
Nem versenyezhettek a kanizsával
A sakkozók is befejezték a bajnokságot. A sokszoros bajnok Zalaegerszegi Hydrocomp Csuti SK a második helyen végzett az első osztályban. Elmondható, hogy az egerszegiek a maximumot hozták ki magukból. A bajnoki címet megszerző kanizsaiakkal sem szakmai, sem pénzügyi szempontból nem versenyezhettek.
A maximumot hozták ki magukból
– Elemezve a bajnokságot: a 11 fordulóból tizet megnyertünk, a találkozók többségét nagy különbséggel – értékelt Horváth Tamás, a klub szakmai vezetője. – A kanizsaiaktól a legkisebb különbséggel, 1 ponttal kapunk ki, de ha megnyerjük, akkor is másodikak vagyunk. Nincs mit szépíteni, esélyünk sem volt az aranyéremre. Erős a játékoskeretük, ha nagyon kell, olyan sakkozókat tudnak mozgósítani, akikkel nem tudunk versenyezni.
Nekünk nincsen hozzá meg az anyagi hátterünk. Két-három forduló után már jól látszott, hogy megnyerik a bajnokságot. A második helyünk sem volt annyira egyértelmű, mint ahogy a táblázat mutatja. A harmadik paksiak évek óta ott vannak a dobogón. Az egymás elleni összecsapás előtt mindössze 2 ponttal vezettünk előttük, amikor 3 ponttal megvertük őket, vált biztossá második helyünk. Az erőviszonyokat nézve reális az ezüstérmünk.
– Ha nem is jött össze az aranyérem, a Csutinál a fiatalok fejlődése mindenképpen örömteli...
– A fiatalok szereplését kicsit az anyagi kényszer, de a tervszerűség is hozta. Mindig is igyekeztünk tehetségeket beépíteni a csapatba. Pénzügyi nehézségeink miatt több játéklehetőséget kaptak, de azért volt ebben tudatosság is. Talán nem véletlenül lett a 2009-es év legjobb nevelőegyesülete a Csuti.
A címet nem véletlenszerűen adják, hanem egy pontrendszer alapján számítják ki. Van két nemzetközileg is kiemelt tehetségünk, Rapport Richárd és Papp Petra. Jó lenne őket megtartani, ha nem sikerülne, hatalmas ballépésnek tartanám. Nem kellene ehhez tízmillió forint, hanem pár millió is elég lenne.
– Van rá esély, hogy itt maradnak?
– Folyamatosan próbálkozunk, voltak biztató tárgyalásaink, amelyek még nem zárultak le. Viszont gyorsan lépnünk kell, vége a bajnokságnak. Jön az átigazolási szezon, és hadd ne folytassam. Ricsiről a New York Times írt háromoldalas cikket, nem egy háztömb körüli teljesítményért került be az újságba. Óriási reklámhordozója lehetne a városnak. Mellé lehetne tenni, hogy mit vár el a város a segítség fejében. Biztos vagyok benne, megérné a befektetés.
– A bajnokság előtt említette, azért is lesz az idei évük esetleg gyengébb, mert anyagilag konszolidálni kell a Csutit. Mennyire sikerült?
– Olcsóbb évünk volt az előzőeknél. Annyit értünk el, hogy adósságunk nem nőtt tovább. Pénzügyi helyzetünk továbbra is roppant nehéz. Pár héten belül döntenünk kell, a „merre tovább Csuti?” kérdésben.
Jön az átigazolási szezon, és az a tisztességes, ha a magyar „légiósainkkal” időben közöljük, hogy a jövőben nem számítunk rájuk. Mintegy 40 év alatt építettük fel az egerszegi sakkpiramist, a lerombolásában nem nagyon szeretnék részt venni. Csak abban bízom, hogy mégsem következik be visszalépés.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatra – három gyanúsított előzetesbenTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcában -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren