Archivum
Nyitás a Bokor-emléktornával
Pár éve a zalai megyeszékhelyen megszűnt a versenyszerű röplabda. A szakosztály, amely egykor a ZTE keretén belül működött, a csapatsportágak közül elsőként lett tagja az NB I-nek. Azóta a röplabdával csak iskolai foglalkozások, szabadidős események és strandröplabda keretében találkozhattunk Zalaegerszegen. Munkája kapcsán Somogy megyéből Zalaegerszegre került Tislér József, aki úgy gondolta, jó lenne felébreszteni álmából az egykor szebb napokat látott sportágat.
Újjászervezik a röplabdát Egerszegen
– Zalaegerszegen nagy hagyományai voltak a röplabdának, Kaposvárról is átjártak ide játékosok, aki dicsérték az itteni remek közösséget – vágott a közepébe Tislér József, aki az alakulgató csapat edzője, szervezője. – Zalaegerszeg röplabdás fellegvár volt, és ismét azzá válhat. Nyáron öt strandröplabda tornát szerveztünk, ami arról győzött meg, hogy fel lehet támasztani a sportágat Egerszegen. A fiúk bizonyították rátermettségüket, elszántságukat.
Tislér József elmondta, hogy a ZTE röplabdaszakosztálya nem szűnt meg, csak szünetelteti tevékenységét, így nem kell a klub alapítását a nulláról kezdeni. A játékoskeretet 16 fiatal alkotja, közülük 12-en versenyszerűen játszottak, a többiek ismerkednek a sportággal. Ha igény van rá, akkor akár az iskolai testnevelés keretében is oktatnák a sportágat, hogy minél szélesebb legyen a bázisa.
– Az első nagy megmérettetésünk a november 28-án megrendezésre kerülő Bokor László-emléktorna lenne – folytatta Tislér József. – Szeretnénk emléket állítani a ZTE egykori kiváló játékosának, valamint a röplabda körül kialakult állóvizet felkavarni. Bizonyítani, hogy helye van a sportágnak a megyeszékhely sportpalettáján.
A tornára négy csapatot hívtunk meg, a Gyenesdiási Kinizsi, a Somogyjád, a ZTE RC öregfiúk és a mostani fiatalokból alakult csapat indulna. A torna keretén belül szeretnénk teret adni a hobbi- és vegyes csapatoknak, a diák-sportegyesületeknek, és minden bizonnyal itt lesz a magyar transzpantált röplabda-válogatott is.
Az idei idényre nem neveztek szervezett bajnokságba, különböző kupaversenyek során fejlődni szeretnének. Az sem eldöntött tény, hogy ismét felveszik-e a ZTE nevet. Elképzelhető, hogy meghagynák ezt a lehetőséget a klubot támogató legnagyobb szponzornak. Egyelőre önfenntartóak, de bizakodnak, hogy több szponzor idővel segíti majd a csapatot.
Bizakodnak, hogy a közönséget is vissza tudják csalogatni a csarnokba. Az ügy támogatására már megnyerték az egerszegi röplabda-utánpótlás egykori kiváló nevelő edzőjét, Kovács Józsefet és id. Tomanóczy Tibort, a ZTE egykori játékosát, valamint Merth Attilát, a magyar transzpantált válogatott játékosát. Az első évet az izmosodásra szánják, ha jól haladnak a dolgok, akkor egy év múlva szeretnének elindulni az NB II-ben.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humorIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazisták121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen