Archivum
Oda a veretlenség
Tarr Sprint Andráshida SC - Veszprémi FC 1-2 (1-1). NB III Nyugati csoport labdarúgó-mérkőzés. Zalaegerszeg, 300 néző. Jv.: Mód. Gólszerzők: Török, illetve Hanák (2).
Andráshida: Osbáth - Varga (Szi), Török, Major, Halász - Sági G., Kovács Gy., Simigla, Gál (Horváth B.) - Vittman, Polareczki. Edző: Dobos Sándor.
Az első 20 percben a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, egy pontrúgást követően megérdemelten szerezték meg a vezetést. A folytatásban is több helyzetet dolgozott ki a hazai csapat, de vendégek a legjobb lélektani pillanatokban - az első félidő végén és a második elején - szerezték góljaikat. Utána nagy mezőnyfölénybe került az Andráshida, azonban helyzeteit rendre elhibázta, így elvesztette veretlenségét.
Értékelés:
Dobos Sándor, az Andráshida edzője: - Jó lett volna ma is nyerni, de a döntő helyzetekben sokat hibáztunk, aminek vereség lett a vége.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában