Archivum
Valóra vált álom
A bronzérmet szerző ZTE NKK női kosárlabdacsapatát a labdasportágak képviselői közül csak a ZTE labdarúgói előzhetik meg. Csúcsra ért ezzel a női kosárlabda Zalaegerszegen? Minden bizonnyal, mivel a két nagyot, a Pécset és a Sopront sem anyagiakban, sem játékosállományban nem tudják megelőzni. Egy álom vált valóra, mondta Gáll Tamás, a ZTE vezetőedzője a Szeged elleni bronzcsata után, akinek minden bizonnyal igaza. Az említett két nagy mellett a mezőnyben ugyanais még akad jó pár együttes, amelyik nagyobb költségvetéssel és bővebb játékosállománnyal rendelkezik.
Szenzációs idény után a ZTE NKK
– Mindenki nagyon sokat tett a bronzéremért – vélekedett Gáll Tamás. – A játékosok az év során keményen dolgoztak, a vezetés pedig a megígért feltételeket biztosította. Nekem nem kellett lelki fröccsöket mondani az edzések vagy a mérkőzések előtt az esetleges csúszó fizetések miatt. Egyszóval, minden a helyén volt. Nekünk csak a játékra kellett figyelnünk.
– A sikerhez kellett egy nagyon jó közösség ....
– A nyári átigazoláskor nemcsak a játékosok sportbeli tudását néztük, hanem, hogy mentálisan beleillenek-e a mi kis csapatunkba. Ilyen szempontok alapján került hozzánk például Sonyák és Zsovár, akik bizonyítottak. Mellette szeretném kiemelni Gáspár László erőnléti edző munkáját is, aki végig a segítségemre volt.
Neki is köszönhető, hogy sérülés miatt hosszú időre senki nem dőlt ki, és fizikálisan végigbírtuk a bajnokságot. Ilyen szűk kerettel, amivel mi rendelkeztünk, ez óriási dolognak értékelhető. A másik döntő szempont volt, hogy a bajnokságot különösebb formahullámzások nélkül játszottuk végig. A nyerhető mérkőzéseink mindegyikét hoztuk, és bravúros győzelmünk is volt. A legtöbbre talán a Győr elleni idegenbeli sikert értékelem.
– A Szeged elleni harmadik találkozó rendkívül izgalmasra sikeredett...
– Itt is nagyot küzdöttek a lányok, és a közönség rengeteget segített. Nem játszottunk jól, de akaratunk töretlen volt. Panaszkodtak is a vendégek, hogy az elképesztő hangulat zavarta őket. Erre azt mondom, bárcsak minden mérkőzés ilyen környezetben kerülne megrendezésre, biztosan segítene a női kosárlabda fejlődésének.
– Nem fél, hogy a siker után a riválisok megkörnyékezik a játékosokat?
– Légiósunkat, Paget nem tudjuk megtartani. Neki is szeretném megköszönni, sokat segített. A többiekről annyit, jól érzik magukat Egerszegen, és tudják, amit itt megígér a vezetés, azt megkapják. Nem számítok nagy változásokra.
– A megszerzett 3. hely nemzetközi kupaszereplést ér. Vállalják?
– Nem. Sem anyagilag, sem szakmailag nem tudjuk felvállalni. Egyébként sem lenne számunkra akkora hozadéka, hogy érdemes lenne elindulni. Nem szabad kockáztatni érte a hazai bajnoki szereplést. A költségvetésünk hasonló lesz, mint a tavalyi, s elképzelhető, hogy nem lesz légiósunk.
– Ezek szerint a következő idényben szerényebbek lesznek a célok?
– Erről akkor tudok valamit mondani, ha kialakult a játékoskeret. Idén sem vártak minket a dobogóra, mégis ott végeztünk.
– Marad a csapatnál Gáll Tamás?
– Természetesen. Állok a jövő évi kihívások elé.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés