Archivum
Nagy küzdelemben nyertek
Zalakerámia ZTE KK - Nyíregyházi KK 75-69 (17-16, 17-20, 25-15, 16-18)
NB I-es férfi kosárlabda-mérkőzés. Rájátszás a 12-13. helyért, első találkozó. Zalaegerszeg, 700 néző. Jv.: dr. Vígh, Boros, Tőzsér.
ZTE: Boston (19/3), Gáspár (2), Plumb (10), Safford (19/3), Lekli (7). Csere: Kámán (11/3), Koma (2), Kovács (2), Kertész (3/3). Vezetőedző Raúl Jíménez.
Nyíregyháza: Walker (16), Doyne (7/3), Polyák (6), Kósa (2), Poscsics (22). Csere: Molnár, Cseh (3/3), Hall (13/3). Vezetőedző: Sitku Ernő.
A kiesés elkerüléséért lejátszott első mérkőzésen két percig nem dobtak pontot a csapatok, öt perc alatt a pedig a 10 pontot sem érték el. Mindkét együttes főleg támadásban gyengélkedett. Akadtak olyan dobások, amelyek a gyűrűt sem érték el. Az első negyed hajrájában a ZTE megugrott (9.p.: 15-10), de a vendégek egy perc alatt felzárkóztak. A folytatásban még vezetett pár ponttal a a hazai csapat, de a második negyedben előbb egyenlítettek a nyírségiek, majd átvették a vezetést. ( 18. p.: 31-36). A harmadik tíz perc elején felváltva vezettek a csapatok. Az egerszegiek főleg Boston betörései után megléptek ellenfelüktől. A befejező negyedben 10 pont is volt a ZTE előnye ( 32. p.: 64-54). A hazaiak azonban továbbra is sietették a kosárszerzést, a vendégek felzárkóztak. (38. p.:68-65). A rendkívül kiélezett a hajrában a ZTE a végén valamivel jobban dobta a büntetőket, és megnyerte a döntő fontosságú találkozót.
A két győzelemig tartó páros csata állása 1-0. a ZTE javára.
Értékelés:
Raúl Jiménez, a ZTE vezetőedzője: - Nehéz, küzdelmes mérkőzésen nyertünk. A mérkőzés után bementem az öltözőbe, mert tudtam két éve már átéltek hasonlót a játékosok, akkor vesztettek. Nagyot harcoltunk, Nyíregyházán is ezt kell tenni, akkor befejezhetjük a páros csatát.
Sitku Ernő, a Nyíregyháza vezetőedzője: - Valódi play off mérkőzés volt, még ha nem is így hívják a két kiesőjelölt csatáját. Főleg támadásban nem valósítottuk meg elképzeléseinket, sokat egyénieskedtünk. Dobó teljesítményünk is gyenge volt.
Gáspár Dávid, a ZTE játékosa: - Nem a szép játék dominált, jól védekeztünk, ennek tulajdonítom győzelmünket.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javára