Archivum
21 millió a kátyúkra
– Az átlagosnál nagyobb kárt okozott a tél a keszthelyi utakon – mondta el Tóth Zoltán, a polgármesteri hivatal közlekedési ügyintézője, aki szerint az utak, járdák állagromlását a hirtelen bekövetkezett jelentős hőmérséklet ingadozások idéztek elő.
A télen megrepedt aszfalton beszivárogó víz, felfagyás után sok helyütt szétfeszítette a burkolatot. Kátyúk szempontjából Keszthely „leggyengébb láncszemeként” kell kezelni a belvárost, és Kis-Keszthelynek a Zsidi út – Csapás út – Hévízi út – Balassi utca által határolt tömbbelsőjét, ahol az útfelületek egyébként is több helyen foltozottak, a széleknél pedig töredezettek.A Zámor térségében – köszönhetően a korábbi útfelújításoknak – most alig akad teendő, legfeljebb a közmű helyreállítással együtt járó feladatok akadnak.

A költségvetésben 13 millió forintot különítettek el a tavaszszal esedékes útfelújításokra és a sürgősségi, nem tartós, téli hidegaszfalt kicserélésére. Az összeg várhatóan elegendő lesz. Az őszi kátyúzásra pedig még 3 millió áll rendelkezésre. A munkák a városcentrumban kezdődtek el: a Széchenyi, Vaszary, Deák Ferenc utcák helyreállítása történik meg elsőként.
A helyreállító munka megkezdését némiképpen hátráltatta, hogy a keverő üzemek a fűtési szezon időszaka alatt gázfelhasználási korlátozás alatt állnak. A melegaszfalt keverés beindulását követően a VÜZ Kft. közlekedés és belvízvédelmi ágazatának munkatársai nekiálltak, hogy négyzetméter elszámolás alapján elvégezzék a keretszerződésben rögzített feladatokat.
A belváros után az úgynevezett családi házas övezet és a kertváros következik. A már említett Kis-Keszthely mellett a Szent Miklós utcától délre eső városrész, a Kossuth és a Lovassy utcák közötti területek sem maradnak el. Sokan telefonon és személyes megkeresés útján is jelezték hivatalnak a Tomaji sor aggasztó útállapotát. Itt kisebb javítás megtörténik ugyan, de a 71-es főközlekedési út építésével öszszefüggésben egy új körforgalmi csomópont épül 2011 májusáig.
A kertváros megközelítésére már nem a Tomaji sort jelölik a tervek, az út funkciója így meg is változik. Az útjavítások elkészülte után kezdődik, és a szezon kezdetére várhatóan befejeződik a gyalogutak, járdák felújítása is, amire 5 milliós keret áll rendelkezésre. A Vak Bottyán, Deák Ferenc, Kossuth Lajos, Vaszary Kolos, Pammer utcákban tavasz végén, nyár elején indul a helyreállítás.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Magyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotLecsaptak a zalaegerszegi dílerhálózatraTakács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszát -
rovatunk hírei
Keményfa brikett top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaMagyar Péter Zalaegerszegen járt, a Vizslaparkban tartott fórumotBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói