Archivum
A Volán Oktatási Kft. 20 éve
A Zala Volán 1990. évi átszervezése során az oktatási osztály 6 dolgozójának kiválásával, részvételével alakult meg a Zala Volán Oktatási Bt. Hat évvel később korlátolt felelősségű társasággá alakultak át. Egyúttal megszűnt a Zala Volán Zrt. többségi tulajdoni hányada, majd 2000 júniusától kezdve pedig teljesen magánszemélyek tulajdonába került a cég.
Folyamatos fejlődés, eredményes gazdálkodás
Kiss Ferenc ügyvezetővel, Kontler Károly iskolavezetővel és Kovács Attila oktatási vezetővel beszélgettünk a születésnapját ünneplő társaság jelenéről, mindennapjairól.
– A fő tevékenységünk kezdettől fogva a gépjárművezető-képzés minden kategóriában – mondja Kiss Ferenc. – Aztán a közlekedési szakemberek képzése ilyen profilú gazdálkodó szervezetek részére, de foglalkozunk rakodógép-kezelők, veszélyes árut szállítók (ADR) felkészítésével, nemzetközi és belföldi árufuvarozást végző járművezetők képzésével, taxivezetők oktatásával, sőt munkaerő-kölcsönzéssel is.
– Az országban elsők között kaptunk engedélyt 2008-ban a gépjárművezetői képesítési igazolvány (GKI) megszerzéséhez szükséges felkészítő tanfolyamok szervezésére – veszi át a szót Kontler Károly. – Ez helyettesíti a korábbi nemzetközi és belföldi vizsgáztatásra jogosító járművezetői igazolványt, és érvényes az EU valamennyi tagállamában.
Mint mondják, megkapták a felnőttképzésre jogosító akkreditációt is – melynek keretében többek között továbbképzési tanfolyamokat, járművezetői tréningeket szerveznek a megyében lévő vállalkozásoknak –, s a társaság rendelkezik ISO minőségirányítási tanúsítvánnyal is.
– Az elmúlt egy évben több mint kétezer közlekedési szakembert képeztünk ki, ez még akkor is komoly teljesítményt követel meg valamennyiünktől, akkor is, ha a gazdasági válság következtében valamelyest csökkent a képzéseinkben részt vevők száma – tájékoztat Kovács Attila.
– Öt főállású dolgozónk mellett szerződéses jogviszonyban 45 szakembert foglalkoztatunk oktatóként, szervezőként. 2008-tól saját zalaegerszegi létesítményünkben – Nagykanizsán is van telephelyünk – korszerűen felszerelt tantermekben folyik az oktatás, ideális körülményeket tudunk biztosítani a nálunk tanulók számára.
A gyakorlati oktatást saját járműparkkal végzik, ügyfélszolgálattal állnak az érdeklődők, tanulók rendelkezésére.
– A 20 éves évforduló tiszteletére kedvezményekkel várjuk az érdeklődőket, többek között gyorsított nyári tanfolyamokat indítunk a diákok részére, az első tanfolyam 2010. 06. 16-án indul, 2 hetes periódusban további indulás várható – veszi vissza a szót Kiss Ferenc.
– Képzéseink megfelelnek a legmagasabb szintű EU-s elvárásoknak, jogszabályoknak. Nagyon bízunk abban, hogy ez a születésnap egyben egy felfelé ívelő szakasz kezdetét jelenti társaságunk számára, a gazdaság megélénkülése magával hozza a tevékenységünk iránti érdeklődés növekedését, s folytatva eddigi eredményes gazdálkodásunkat, folyamatosan tovább tudunk fejlődni.
* * *
A Volán Oktató, Szervező és Gépjárművezető-képző Kft.
Zalaegerszeg, árdonyi Géza u. 2. elefonon: 92/511-103.
E-mail-cím: zalaegerszeg@volanoktatas.hu. Internetes portál: www.volanoktatas.hu.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren