Archivum
Az érszűkületes betegek új reménye
Sokan szenvednek napjainkban érszűkületben, számukra azonban jó hír: az időben elkezdett kezelésekkel elkerülhető a baj. A javulás új lehetősége a Nashwan-ParasoundPlus eljárással elérhető!
Mikor beszélünk érelmeszesedésről? Az érszűkület tünetei aszerint változnak, hogy hol fészkel a baj. A végtagokban jelentkező kór elsősorban a járóképesség romlásában mutatkozik meg, a beteg egyre rövidebb útszakaszok megtételére képes, míg végül már néhány méter után is jelentkezik az izomfájdalom. Az utóbbi oka az, hogy a beszűkült erek nem képesek elegendő oxigént és tápanyagot szállítani a végtagokba.
A fájdalom később állandósulhat, a láb hűvössé, zsibbadttá, kékes színezetűvé válik, súlyos esetben elindul az üszkösödés folyamata. Az üszkösödés már a láb amputációját (csonkolását) vonja maga után. Az érsebészet az elmúlt években ugyan viharos gyorsasággal fejlődött, már hazánkban is az úgynevezett stentek (hálók) beültetésével akár a szívsebészet területén is kiváló eredmények születtek, de az előrehaladott és a végtagokban jelentkező érszűkület végső „terápiája” még mindig nem megoldott kérdés véglegesen.
A végtag eltávolítására az utolsó pillanatban szánja rá magát a sebész, akkor, amikor az üszkös, élettelen láb okozta keringési helyzet már a beteg életét veszélyezteti. Ezzel persze még nem oldódott meg a gond: nem elég, hogy a beteg iszonyatos kínokon keresztül jut el az amputációig, de azt követően általában jönnek az újabb szövődmények.
Dr. Khaled Nashwan, jemeni származású sebész-feltaláló készüléke, a Nashwan-ParasoundPlus sok esetben már megmentette a betegeket az oly rettegett amputációtól, főleg amikor a betegek időben kezdik el a kezeléseket. Találmányáért már számos nemzetközi, rangos elismerést kapott, többek között a Marie Curie-díjat.
A doktor által megalkotott készülék infra-, hallható, illetve ultrahangot bocsát ki a beteg területre, és az így mesterségesen előidézett nyomásgradiens hatására a beszűkült érszakasz közvetlen közelében lévő mellékereket keringésképzésre – azaz funkcióátvételére – készteti. Ahhoz, hogy ezek az új erek átvegyék a beteg szakasztól a működést, csupán 20 kezelésre van szükség.
Az eddigi eredmények döntően azt mutatják, hogy azok a betegek, akiket az érszűkület már szinte járásképtelenné tett, a kezelések után egyre nagyobb távolságok megtételére képesek, közben fájdalmaik fokozatosan csökkennek vagy megszűnnek, a végtag pedig többnyire visszanyeri a normális hőmérsékletét.
Mint ismeretes, a keringési rendellenességek, az érszűkület különböző fajtái a népesség 15–25 százalékát közvetlenül érintik, de mindannyiunk számára veszélyt jelenthetnek. A betegség a dohányzás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, ezenkívül a zsírban gazdag táplálkozás és a mozgásszegény életmód következménye, s ha a genetikai hajlam is adott, szinte törvényszerű, hogy kialakul az ártalom. Az erek elmeszesedése és beszűkülése a kor előrehaladtával fokozódik.
Az eljárás minden megyeszékhelyen megtalálható, így Zalaegerszegen és Hévízen is. A kezelőcentrumok minden önkéntes egészségpénztárral szerződésben állnak.
Bővebb információ: interneten a www.medhungary.com vagy telefonon 06-30/265-93-60, 06-70/210-15-13, 06-20/327-68-35, 06-72/551-714.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen