Archivum
Csak a szülőkkel sikeres
Nem maradt hatás nélkül az a szabályozás, amely nyomán ötven óra igazolatlan hiányzást követően felfüggesztik a gyerekek után járó iskoláztatási támogatást. A minisztérium január derekán kelt tájékoztatása szerint első körben közel 300 diáktól vonták meg az összeg kifizetését, s további 2100 esetben folyik most is eljárás. Benedek Karolin, a keszthelyi polgármesteri hivatal bűnmegelőzési és gyermekvédelmi főtanácsosa megkeresésünkre elárulta, az új törvény nyomán több bejelentés érkezik az iskolákból, így több esetet tudnak orvosolni még azelőtt, hogy a támogatáshoz hozzá kellene nyúlni.
Keszthelyi lépések az iskolai lógás megelőzésére
Kérdésre válaszolva a szakember megjegyezte: már hosszú évek óta szabálysértésnek minősül, ha a szülő, illetve törvényes képviselő nem gondoskodik megfelelően a gyermeke iskolába járatásáról. Tíz igazolatlan óra után kötelező megtenni a feljelentést az iskolának, és figyelmeztetés, pénzbírság, vagy akár kiskorú veszélyeztetése miatt egyéb – gyermekvédelmi – eljárás is indulhat. Hiszen a szülő iskoláztatási kötelezettsége olyan kötelezettség, amely a legmagasabb szintű jogszabályban, az Alkotmányban is lefektetésre került.
Sokszor előfordul, hogy a szülő elküldi a gyerekét az iskolába, a diák pedig a hátsó ajtón kisétál onnét, és akkor vetődik fel a leglényegesebb kérdés, hogy ez kinek is a felelőssége, hiszen a szülő elvitte, az iskola meg nem kötözte oda...
Persze az is igaz, hogyha kifizetik a bírságot, vagy esetleg ledolgozzák, attól még a vásott kölyök nem fog iskolába járni. A jogalkotó ezért találta ki a tavaly augusztus végén hatályba léptetett törvényt, amelyik a családi pótlék összegét szétszedi, egyrészt nevelési ellátásra hatéves korig; másrészt iskoláztatási támogatásra, ha már iskolaérett.
Ha a gyerek nem jár rendszeresen iskolába, akkor ez az összeg, tehát a régi családi pótlék nem jut el addig a családhoz, amíg a gyerek nem tesz eleget a kötelességének. A jogalkotó szerint a gyerek úgy járul hozzá a családi költségvetéshez, hogy a munkahelyén (azaz az iskolában) teljesít. Ha ezt nem teszi, nem is jár érte pénz. Szabálysértés miatt bizony már Keszthelyen is viszonylag sok szülőt kellett megbírságolni az elmúlt években. A hatályos szabályozás lényege szerint az iskola köteles már tíz, nem látogatott tanóra után megtenni a jelzését, immár nem csak szabálysértési, hanem gyámhatósági eljárás keretében is.
Benedek Karolin szerint: nagyon fontos, hogy a helyi iskola vezetői már a 10. óra után jelezzenek, és ne mondjuk a 38. után, mert a jelzést követően meg kell keresni az Államkincstárat azzal, hogy kinek folyósítják a családi pótlékot. Mindemellett a szülők figyelmét nyomatékosan fel kell hívni, ha eléri a hiányzás az 50 órát, ez esetben már a törvény erejénél fogva a védelembevétel elrendelése és az iskoláztatási támogatás felfüggesztése is kötelező.
Tehát a 10–50 óra közötti időszak nagyon fontos, hogy időben jelezzék a bajt, és megkezdődjön a prevenció, ne érje el a gyerek az ötven órát. A védelembevétel kötelező elrendelése magatartási szabályok előírását jelenti a hatóság részéről. Sajnos, végső esetben családból való kiemelés is lehet az eredménye, mert ha valaki rendszeresen igazolatlanul hiányzik az iskolából, azzal jellemzően társul más magatartási vagy elhanyagolási probléma is.
Mint megtudtuk: a tíz órát meghaladó hiányzásról már számtalan jelzés érkezett, a szülő minden esetben értesítésre került, és a hatóság a Gyermekjóléti Szolgálatot is megkeresi a hatékonyabb prevenció érdekében. Szerencsére a keszthelyi iskolák és a jegyzői gyermekvédelmi hatóság együttműködése évek óta zökkenőmentes, mind telefonon mind írásban rendszeres a megkeresés és a segítés, így a jelzéseket eddig is megküldték – húzta alá az ügyintéző.
A további együttműködés elősegítése érdekében a törvény hatálybalépését követően külön egyeztetésre is sor került a hivatal és az iskolák képviselői között, a határidők pontos betartása, valamint a jelzések adattartamának egyeztetése miatt.
Sajnálatos módon ötven órát meghaladó hiányzás is előfordult: az egyik gyermek rendőrségi körözés alatt áll, és ideiglenes elhelyezése várható, a másik esetben sajnos későn kaptuk a jelzést, azaz már akkor, amikor az ötven órát elérte, de a tanuló nem keszthelyi iskolába jár – hallottuk. A polgármesteri hivatal munkatársa mindazonáltal megjegyezte: sok gyerek csak figyelemre, szeretetre vágyik, és a maga eszközeivel hívja fel a figyelmet arra, hogy valami nincsen rendben körülötte, illetve a környezetében.
A gyermekvédelem rendszere nem képes csodatevő lenni, ha a szülő nem megfelelően neveli a saját gyermekét. Amit otthon elrontanak, azt helyrehozni nem, csak javítgatni lehet. Aki szeretettel várja, és születésétől kezdve odafigyel a gyermekére, rendszeresen foglalkozik és beszélget vele, annak a gyereknek az otthon biztonságot jelent. Az ilyen diák később sem lesz „öntörvényű”, illetve „kezelhetetlen”.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen