Archivum
Csángók Keszthelyen
Idén hetedik alkalommal láttak vendégül csángó magyar gyerekeket Keszthelyen és környékén a Keszthelyi Nemzeti Kör Közhasznú Egyesület, illetve a Rákóczi Szövetség és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének együttműködésével. A Pusztinából érkezett csoport vezetője idén is Nyisztor Ilona, a moldvai magyarság kultúrájának Magyar Örökség-díjas képviselője volt.
Hetedik alkalommal
A június végi, egy hetes táborozás legfőbb célja az volt, hogy a gyermekek, akik a magyar nyelvű oktatásban részt vesznek, gyakorolják a nyelvet, a mindennapi élet során tanuljanak új kifejezéseket, szófordulatokat. Ehhez remek alkalom adódott a fogadócsaládoknál, ahol a gyerekek, illetve a fiatalok csak magyarul tudtak érintkezni vendéglátóikkal. Nyisztor Ilona szerint így az itt töltött néhány nap után a táborozók bátrabban használják a magyar nyelvet, és egymás között is gyakrabban beszélnek magyarul.

A szervezők ügyeltek arra, hogy a csángó vendégek megismerkedjenek Keszthely és környékének nevezetességeivel, kulturális értékeivel. A Festetics-kastély parkjában megcsodálhatták az évszázados fákat, sétáltak a belvárosban és persze nem maradt el a balatoni fürdőzés sem. Mivel a tó egy kicsit hideg volt, egy egész napot töltöttek el Kehidakustányban, ahol már hetedik éve visszatérő látogatói az élményfürdőnek.
Kirándultak Balatonszentgyörgyre is, ahol a Csillagvárat, és a kultúrházat is megnézték és ahonnan egy kalotaszegi bútorkiállítás élményeivel térhettek vissza a zalai Balaton-partra. A gyerekek kipróbálhatták ügyességüket a gyenesdiási kalandparkban is, amikor pedig eleredt az eső, akkor a Farkas Edit Szakiskola tornatermében folytatták a sportos programokat: focibajnokságot szerveztek.
Természetesen vegyes csapatokban rúgták a bőrt, hiszen a fogadó gyermekek is beálltak a csapatokba. A pályán kívülről nehéz volt megállapítani, hogy ki csángó és ki keszthelyi magyar, mindenki ugyanolyan lelkesedéssel küzdött a pályán, hogy az ellenfél hálójába jutassa a labdát. A csoport, ittlétekor bemutatta azt is, hogy mennyit fejlődtek táncban, versmondásban, éneklésben.
Fellépéseiken az érdeklődők pénzadományokkal is támogathatták a vendégeket. Étkezetésükben keszthelyi, hévízi és balatongyöröki éttermek is segítettek, a várvölgyi pékség pedig finom süteményekkel látta el őket. Nyisztor Ilona – remélve, hogy egy következő sikeres pályázat révén jövőre is eljöhetnek Keszthelyre – köszönetet mondott a szervezőknek, kiemelve Vozár Péterné, Alföldy Zoltán, Krupla Zoltán és felesége Ágnes, valamint Pásti Mária és Katalin, illetve Kálmán Katalin munkáját.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaNegyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Brád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren