Archivum
Ehető kert Keszthelyen
„Ehető” kertet vehettek avattak a közelmúltban a keszthelyi japán-magyar Életfa Általános és Alapfokú Művészetoktatási Iskolában. Az intézmény a Norvég Civil Támogatási Alaptól nyert mintegy hétezer eurót, amiből, némi önrésszel is kiegészítve egy ötszáz négyzetméteres területet alakítottak ki, ahol a diákok a kerti munkákkal, növényekkel ismerkedhetnek. Az öt részre osztott kis ültetvények az őselemeket szimbolizálják a létesítmény udvarán.
Madárcsicsergés az őselemek között
A Norvég Civil Támogatási Alap és a hazai projektek lebonyolítója, az Ökotárs Alapítvány „Környezetvédelem és fenntartható fejlődés” című pályázatán nyert jelentős összeget az „Ehető Iskolakertre” a keszthelyi alapítványi iskola. A pályadíjból az udvar egy részén olyan gyakorlóhelyet építettek, ahol a gyerekek megismerkedhetnek a fizikai munka örömeivel és fára-dalmaival: zöldségeket, gyümölcsöket termeszthetnek.

A program a mozgás mellett a gyerekek felelősségérzetét is fejleszti, emellett pedig némi anyagi haszna is van, hiszen a termést fel is dolgozzák, az iskolai étkeztetést teszik még egészségesebbé a friss konyhakerti zöldségekkel, gyümölcsökkel. Rónai Balázs vállalkozó és munkatársai segítségével faház és ágyáskeretek készültek. A köralakban elhelyezett öt kis ültetvény az öt őselem szimbolikáját: a tüzet, vizet, levegőt, földet és fát fejezi ki, jeleníti meg.
A pályázatban kiírt tíz százalékos önrészt a szülők, pedagógusok és gyerekek közös munkájával teljesítették. A szülők szerelték össze a mobil elemekből álló kis üvegházat is, ahol majd zöldségeket termelnek a gyerekek. Az udvart élősövény határolja, melynek bokrai is többnyire olyan virágokat, ill. bogyókat, teremnek, amelyeket a gyerekek felügyelt mellett majd étkezési célokra, vagy gyógynövényként is felhasználhatnak.
A kerti hulladék hasznosítására komposztálót építettek, az öntözéshez kis víztározót alakítottak ki. Móroczné Komáromi Gyöngyi iskolaigazgató szerint a gyerekek nagyon lelkesek, mondani sem kell, maguktól teszik a dolgukat a kertben. A szülők visszajelzései szerint sok diáknak jót tett az, hogy elsajátíthatta a kerti munka alapjait, mert otthon is szívesebben segítenek a ház körül.
Akiknél pedig nincs otthon kert, számos új információval gazdagodnak. Az iskolával egy épületben lévő óvodások számára is lehetőség van arra, hogy megfigyeljék az udvarban folyó munkákat, a növények, fák növekedését, és alkalom adtán a munkába is bekapcsolódhatnak.
Emellett az intézmény a közelmúltban öko-iskola címet is nyert, ami az ott folyó oktatásba-nevelésbe jelentős változást nem hoz, hiszen a pedagógusi gárda évek óta a környezettudatosság jegyében formálja a gyermekek életszemléletét. Nagy büszkeséggel tölti el az intézményvezetőt az is, hogy ezen elismerés mellett a Magyar Madártani Egyesület pedig „madárbarát” intézménnyé nyilvánította őket.
„Nomen est omen”, vagyis a név kötelez, tartja a mondás, így aztán már senki nem lepődhet meg azon, ha a gyermekzsivaj mellett hangos madárcsiripelés fogadja az iskola látogatóit: a diákok és a tanárok ugyanis fészekodúkat raktak ki, amikben már ki is keltek a fiókák, természetesen mindenki nagy örömére. E közben pedig jut idő a japán és a magyar kultúra megismertetésére és megszerettetésére is abban a különleges iskolában, amely évekkel ezelőtt japán adományból épült Keszthelyen.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren