Archivum
Közösen a fejlődésért
Nehéz, de sikeres időszakot tudhat maga mögött a Keszthely-Hévíz Kistérségi Civil Egyeztető Fórum. A néhány éves múltra viszszatekintő szervezet nehéz feladatot vállalt magára: a környék egyesületeinek, alapítványainak működését segítik a maguk eszközeivel. Az eddigi eredményekről, valamint a közeljövő terveiről Alföldi Zoltánnal, a fórum elnökével beszélgettünk.
– A szervezetnek az évek számát tekintve még nincs komoly múltja, de az ez idő alatt elvégzett munkát illetően tán lehet okuk a büszkeségre.
– A szervezet valóban csupán néhány éve alakult, de tényleg jelentős eredményeket könyvelhetünk el. Jelenleg huszonkilenc civil csoport tagja az egyeztető fórumnak Hévíztől Balatonszentgyörgyön át Balatongyörökig, és elmondhatom, hogy nagyon jó a kapcsolat. Hét munkacsoportot alakítottunk ki: külön-külön is megfogalmazzuk a feladatokat például a sport, a turisztika, a kultúra, a gazdaság, az egészségügy területén, hogy aztán ennek érdekében léphessünk fel a különböző fórumokon, ahol meghallgatják a véleményünket.
– Mennyire jó az érdekérvényesítő képességük?
– Úgy gondolom, hogy például Keszthelyen egyre jobban odafigyelnek a munkánkra. Az önkormányzattal kifejezetten szoros és jó együttműködésünk van, a közeljövőben éppen új pályázatokkal kapcsolatban egyeztetünk velük.
Mindannyian fontosnak tartjuk ugyanis például az energetikai és környezetvédelmi programokat. Ezért is kezdeményeztünk korábban faültetéseket, amelyben jó partner volt a város vezetése és egy helyi, valamint egy gyenesdiási környezetvédő egyesület. Két utca is szebbé vált ennek a közös munkának köszönhetően. Sok feladatunk és lehetőségünk van ezeken a területeken, az igény is egyre nagyobb rá.
– Szívesen bővítenék még az említett taglétszámot?
– Ez a huszonkilences létszám már önmagában is szép eredmény, de nyitottak vagyunk a csatlakozni szándékozók irányában. Tavaly volt egy országos felmérés, ahol e fórumok munkáját mérte fel a gazdasági minisztérium megbízásából egy szervezet, és legeredményesebbnek a mi munkánkat értékelték.
Ez annak is köszönhető, hogy sok egyesületi tagunk van. Az említett munkacsoportokban való munka összehozza az azonos területeken működő embereket és szervezeteket is. Bízunk benne, hogy amit csinálunk, az másoknak is hasznára válik. Az országban egyébként Budapest után a legtöbb civil egyesület itt, ezen a környéken, a Balatonnál található.
– Kevéssel a megalakulásuk után létrehoztak egy Közkincs Kerekasztal programot. Ez mennyire váltotta be a hozzáfűzött reményeket?
– A megalakuláskor először egymás megismerése volt a fő cél. Egy olyan találkozó sorozat indult be, ami a kistérség különböző helyszínein tartott rendezvényeket jelentett. A program április végén zárult Vonyarcvashegyen, ahol a Szent Mihály- hegy Védő és Vendégváró Egyesület munkáját ismertük meg, illetve egy kistérségi közművelődési stratégia előzetes megbeszélését tartottuk.
Lehetséges együttműködéseket fogalmaztunk meg például az ifjúsági közösségépítésben, a közeljövő célja pedig az idén indult új pályázati programunk révén, a Nemzeti Civil Alap támogatásával a Nyugat-Balatoni Civil Kerekasztal létrehozása.
– A civil szervezetek hogyan fogadták a közeledést, a kezdeményezéseiket a kezdetekkor?
– Egyértelműen pozitívan. Folyamatosan jártuk a kistérséget, és mindig más helyen tartottuk a találkozóinkat. Kifejezett igény mutatkozott meg a civilek részéről egymás megismerésére.
– Mostanra jelentős pályázati sikereket könyvelhetnek el, ami úgy gondolom, nagyban megkönnyíti a munkájukat.
– Ez elsősorban Vozár Péterné kolléganőmnek, a Civil Egyeztető Fórum titkárának áldozatos munkáját dicséri. Legújabb pályázatunknak, a Nyugat-balatoni Civil Kerekasztalnak az is a célja, hogy a programjainkat összehangoljuk.
Szerintem az elmúlt években Keszthely és Hévíz kulturális élete nagyon fellendült, ez azt is magával hozza, hogy két hasonló közönséget vonzó program térben és időben ne üsse egymást. Szeretnénk segíteni a települések önkormányzatait kulturális és turisztikai programokkal, stratégiákkal.
Ami pedig számunkra is új dolog: felvettük a kapcsolatot a Klímatudatos Települések Egyesületével, hiszen nekünk, civileknek abban is nagy szerepünk lehet, hogy segítsük a felkészülést a klímaváltozásra és ennek következményeire, ami a mi térségünket is érinteni fogja. A munkánk annál sikeresebb, minél több közös programot tudunk megvalósítani nemcsak a civilekkel, hanem az önkormányzatokkal, oktatási intézményekkel.
– Miből tudják finanszírozni ezt a munkát?
– Ez az egyik legfontosabb kérdés valóban. Sajnos az önkormányzatok, anyagi helyzetüknél fogva nehezen tudnak ilyen célokra közvetlenül pénzeket átcsoportosítani, illetve minket támogatni. Alapvetően pályázati forrásokból működünk.
Közvetve azonban segíti a munkánkat Keszthely önkormányzata is, terembérlettel, vagy a kistérségi társulás azzal, hogy titkárunk irodai helyiségét biztosítja. Ezek mind nagyon fontos dolgok. Mint, ahogy az is, hogy minél több közös programot tudjunk megvalósítani nemcsak a civilekkel, hanem az önkormányzatokkal, oktatási intézményekkel is. Ez a közösségvállalás a munkánk sikerének záloga.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Takács Nóra bronzérmet szerzett az EYOF-onIszapmederbe esett lovon segített a szolgálaton kívüli rendőrAszfaltozás a zalaegerszegi Kossuth utcábanAugusztus 6-ig várják a csapatok jelentkezését az AquaCity főzőversenyéreElőször rendeztek strandkézilabda tornát az Aquacity-benHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokVersenyképesség és hatékonyság - kerekasztal-beszélgetés a kamaránálLezárják a Kossuth Lajos utca Berzsenyi Dániel- és Petőfi utca közötti szakaszátJúlius 21-től szegélycsere Zalaegerszegen, a Budai Nagy Antal utcábanTisza kongresszus Nagykanizsán - ismertették a párt főbb programjait -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
Nyáron az öntözés miatt ötven százalékkal növekszik a vízfogyasztásHamarosan kiderülnek a felvételi ponthatárokBezárt a Club PopUp Underground, kiárusították a készletetÉrettségi tétel lett Balaton László és a Göcseji DombérozóTrópusi lepkéket nevel a 10 éves zalaegerszegi fiúIdén is nagy sikerrel rendezték meg a filmzenei koncertetMegújult az Ady utca egyik helyi védettség alatt álló lakóházaBrád András divattervezőre emlékeznek az átépülő Ruhagyár homlokzatán?Negyven éve végeztek: jubileumi találkozót tartottak PSZF egykori hallgatói Szakaszos útzár a zalaegerszegi Kossuth utcában, teljes lezárás a Bajcsy-Zsilinszky téren