Archivum
Remekeltek a hévíziek
A hévízi Illyés Gyula Általános Iskola harmadik osztályos tanulói kimagasló eredményt értek el a Zalaegerszegen megrendezett megyei nyelvtanversenyen, majd az azt követő szegedi országos döntőn.

Bondor Petra, s osztálytársa Pődör Anna is felállhattak idén zalaegerszegen a dobogóra. Petra a második helyen végzett, Anna pedig győztesként állhatott az emelvény legfelső fokára.
Mivel a két kislány eredménye között csupán egyszázadnyi pontkülönbség volt, így magas pontszámaikkal ők képviselhették Zala megyét a szegedi országos megmérettetésen.
Május 14-én zajlott az országos verseny, ahol Magyarországról, s a határainkon túlról bejutott több mint 30 tehetséges kisdiák mérte össze tudását.
A hévízi iskolások remek eredményeket értek el.
Bondor Petra mindössze 3 ponttal maradt le a maximális pontszámtól, Pődör Anna pedig az előkelő második helyezést érte el a rangos versenyen, ahol a magyar nyelv és irodalom tantárgyakhoz kötődő szóértelmezéseket, betűrejtvényeket, helyesírási gyakorlatokat, szólás- és közmondás-magyarázatokat, szófajok világát érintő feladatokat kellett teszt formájában megoldani.
A gyerekek tudásvágyának, töretlen szorgalmának, lelkes hozzáállásának köszönhetően rengeteg új ismeretre tettek szert, s rutinszerűen oldották meg a tananyagon messze túlmutató nehézségű feladatokat.
Tanítójuk Szalai Klára, akinek immár az ötödik kisdiákot sikerült eljuttatnia az országos versenyre. Nagyon örül tanítványai sikerének, s reméli, hogy a felkészülés által elsajátított ismeretek későbbi tanulmányaik során is nagy segítséget nyújtanak számukra!
Anna és Petra az idei tanévben számos egyéb, a magyar tantárgyhoz kötődő versenyen is sikeresen szerepelt.
Pődör Anna az iskolai helyesírási versenyt megnyerte, a Csány László helyesírási versenyen harmadik lett, a térségi szövegértési versenyen a második legtöbb pontszámot szerezte, s a legutóbbi versenyeredménye, a Kazinczy-napok keretében megrendezett magyarversenyen való első helyezése volt.
Bondor Petra a Nagykanizsán megrendezett nyelvtan-helyesírás versenyen az előkelő második helyen végzett, a térségi szövegértési versenyen a harmadik legtöbb pontszámot sikerült begyűjtenie, s a Kazinczy magyarversenyen harmadikként vehette át jól megérdemelt oklevelét.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Sikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n