Archivum
Verseltek, daloltak
Kányádi Sándorral találkozhattak a költészet kedvelői a közelmúltban Keszthelyen. A most 82 éves, Kossuth-díjas, erdélyi születésű irodalmár csaknem egy órán keresztül együtt verselt és énekelt a szépszámú hallgatósággal a Balaton Színházban.
Kányádi Sándor Keszthelyen
Kányádi Sándort a Fejér György Városi Könyvtár vezetője, Pappné Beke Judit hívta meg a költészet napi programok keretében. A Simándy Termet megtöltötték azok a keszthelyi és Keszthely környéki diákok, akik nyitottak az ilyen kulturális csemegékre.
Kányádi Sándort Keszthely polgármestere, Ruzsics Ferenc köszöntötte röviden, majd átadta a szót a népszerű irodalmárnak, aki rögtön a rendezvény kezdetén verselésre biztatta a közönséget, és a sorok közül hamarosan innen is, onnan is felhangzottak a legnépszerűbb hazai poéták legismertebb sorai. Ezeket a költő megzenésített versei követték Jós Tamás énekmondó előadásában.
Nem kellett sokat várni a kedves erdélyi történetekre sem, kicsik és nagyok egyaránt csillogó szemmel hallgatták a határon túli élményeket. A csaknem egyórás program végén kötetlen beszélgetésre is lehetőség nyílt, s a gyerekek örömmel éltek a lehetőséggel, hosszasan faggatták a költőt az őket érdeklő dolgokról.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés