Archivum
Vonyarcon is
Vonyarcvashegy önkormányzata a Keszthelyi Rendőrkapitányság közreműködésével a nyári idegenforgalmi szezonban az elmúlt évi tapasztalatok alapján a strandlopások megelőzése érdekében a Lidó strandon idén augusztus 23-áig újra működteti a Bűnmegelőzési Információs Pontot – hangzott el a bejelentés július elején tartott strandi avatóünnepségen.
A strand főbejáratánál lévő iroda teljes mértékben megfelel a célnak, és mind a tárgyi, mind a személyi feltételek maximálisan adottak az eredményességhez – ezt már Horváth István alezredes, nyugalmazott bűnügyi osztályvezető mondta, aki Kisházy Gábortól idén vette át az immár negyedik éve sikeresen működő iroda szakmai irányítását.
Seffer József polgármester bejelentette: tavaly 210 ezer vendég fordult meg a strandon, és mindössze négy esetben követtek el kisebb lopásokat a bűnelkövetők. Az iroda tevékenysége – szerinte – azért is eredményesnek tekinthető, mivel működése alatt jelentősen csökkent a strand területén elkövetett jogsértések száma.
Tamási Zsolt alezredes, a keszthelyi kapitányság megbízott vezetője arról tett említést, hogy akadt idő, amikor a rendőrök napi vendégek voltak Vonyarcon, a gyakori strandi lopások miatt.
A rendőrséggel és polgárőrséggel napi kapcsolatban lévő iroda munkatársai már ötödik éve végzik áldásos tevékenységüket.
A rendészeti munkába is bepillantást kapó helyi és környékbeli hat fiatal rendszeresen járőrözik az autóparkolóban, közreműködnek a strandra érkezők közlekedésének, parkolásának segítésében, háromnyelvű szórólapokat terjesztenek és egyéb információszolgáltatási feladatokat is ellátnak. Az idegen nyelveken is jól beszélő, prevenciós tevékenység ellátására szerződtetett diákok minden nap reggel 9-től este 18 óráig vannak szolgálatba osztva.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészIdén is a Gébárti-tónál táboroztak a művészeti gimnazistákA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát Zalaegerszegen