Archivum
Gyertyagyújtás a kefekötő emlékére
A hétvégén gyertyagyújtással emlékeztek meg a zalaegerszegi piacon a közelmúltban elhunyt Szabó Gyula (1921-2016) kefekötőről. A vásárlók közül sokan csak ekkor értesültek a mester haláláról; szinte mindenki megállt néhány percre, vagy egy főhajtásra az alkalmi mementónál.
Szabó Gyula 1921-ben született Zalaszántón. Már kiskorában kiderült, hogy súlyos, 95 százalékos látáskárosodása van. Tizenegy éves korában, községi támogatással a szombathelyi Vakok Intézetébe került. Itt tanulta meg a kefekötést, majd a cirokseprű készítést; mindkét szakmából oklevelet is szerzett. 1945-ben feleségével költözött Zalaegerszegre. Ezt követően váltotta ki a kefekötői iparengedélyt. Nemcsak a zalaegerszegi piacon árult, hanem a megye heti vásáraira is rendszeresen utazott.
Persze az üzlet nem ment mindig jól, különösen az utóbbi években nem. Gyula bácsi azonban derűvel és sztoikus nyugalommal viselte a rosszabb napokat is. A vásárlókkal mindig szívesen, és jókat beszélgetett.
A kefekötőről néhány éve a városi televízió kisfilmet készített, hiszen az általa művelt kisiparos mesterség már kihalóban van Magyarországon. Portékái különös alapossággal elkészített, minőségi áruk, melyek egy életen át szolgálják tulajdonosukat.
Ahogyan azt a piac átalakítása után kikerült tábla is hirdeti: a kefekötő elköltözött. Ezúttal sajnos örökre....
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Légyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-reKözösen a huszadik szezonban is: Zalakerámia és ZTE KKBurkolatfelújítás Zalaegerszegen, a Hoffhalter utcában -
rovatunk hírei
Köszöntötték az 500 ezredik ügyfeletA járműipari tesztpálya óriási lehetőségMariska udvar és Tájház Háromcsillagos balatoni strandok ZalábanElismerés, hála és köszönetSötétedés után a múzeumbanLenti Nyári EstékÖnkéntes egyetemisták érkeztek Amerikából Sportpálya és közösségi kert KispálibanMercedes G találkozó Gyenesdiáson top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál Zalaegerszegen121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolábanTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanJótékonysági nap az AquaCityben - 19 millió forint gyűlt össze a Szent Rafael Kórház javáraIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatEgy táska esély-összefogás a gyermekvédelemben élő fiatalokért