Archivum
Tíz éves a megújult Degré-alapítvány
Tíz év alatt tíz kötet megjelentetését, valamint számos tudományos kutatómunka és konferencia létrejöttét támogatta a 2003-ban újjáalakult Degré Alajos Zalai Honismereti Alapítvány. Az jubileumi évforduló kapcsán Kiss Gábor könyvtárigazgató, az alapítvány kuratóriumának elnöke, és Molnár András levéltár-igazgató, a kuratórium tagja számolt be szerkesztőségünknek az alapítvány elmúlt tíz évéről.
Honismeret és közérthető ismeretterjesztés
Kiss Gábor elöljáróban elmondta: a magánalapítvány 1991-ben alakult. Első elnöke dr. Gyimesi Endre, a levéltár akkori igazgatója volt. Miután azonban ő a kilencvenes évek közepétől polgármester lett, érthető módon kevesebb ideje jutott a civil szervezetre, így 2003-ban újjászerveződött az alapítvány. Az új kuratórium elnöke Kiss Gábor lett, tagjai a levéltár dolgozóiból (Csomor Erzsébet, Kapiller Imre, Molnár András), illetve a család képviselőjéből (Fenyvesi Márton, Degré Alajos unokája) állnak.
"Már a kezdetektől az volt a cél, egyrészt ápoljuk a névadó munkásságát, másrészt pedig támogassuk a helytörténeti kutatásokat" - folytatta Kiss Gábor. Hozzátette: 2004 volt dr. Degré Alajos halálának 20. évfordulója, így az alapítvány egy tudományos emlékülés támogatásával tiszteleghetett a zalaegerszegi jogtörténész, levéltáros előtt.
A 2000-es évek elején több történelmi évfordulóra is készültek a zalai közgyűjtemények, és az alapítvány már be tudott kapcsolódni a programok és a kötetek finanszírozásába. Ezen kívül gondot fordítottak arra is, hogy a nagy levéltáros elődök (Simonffy Emil, Szabó Béla, Fára József) életéről, és munkásságáról megemlékezzenek. "Szerettük volna elérni, hogy minél szélesebb körben ismertté váljanak az egyes kutatások, ezért volt olyan is, hogy konkrét célokra gyűjtöttünk. Ilyen volt például az Armálisok. Nemesi címereslevelek a Zala Megyei Levéltár gyűjteményéből című kötet." - idézte fel a kezdeti sikereket az elnök.
Kiss Gábor azt is hangsúlyozta, hogy fontos számukra az együttműködés, így olyan kezdeményezéseket is szívesen támogattak és támogatnak ma is, amiket például a Göcseji Múzeum, vagy a Millecentenáriumi Közalapítvány hív életre. Az együttműködések közül kiemelkedett Degré Alajos szobrának (Farkas Ferenc alkotása) felállítása a Kvártélyház udvarán, mely az önkormányzattal közösen valósult meg.
Molnár András ehhez hozzáfűzte: a szoborállításnak más pozitívumai is voltak. Rendeződött általa a Kvártélyház udvara, ezen kívül a másik két pályázó szobrászművész (Béres János és Szabolcs Péter) alkotása is elhelyezésre került. A levéltár tárgyalótermében, és a bíróságon is van egy-egy Degré-szobor. A levéltár igazgatója elárulta azt is, hogy a Degré-alapítvány anyagi támogatást nyújtott az idei év egyik legnagyobb vállalkozásához, "A zalai honvédek a Donnál 1942-43" című fotóalbum elkészítéséhez, mely várhatóan októberben jelenik meg.
Történészként úgy látja, jó hogy működik egy olyan alapítvány, melynek segítségével nyitni lehet a közérthető ismeretterjesztés, és az árnyaltabb képet adó történetírás felé. Számos egyetemista, és lelkes kutató keresi fel a levéltárat, s munkájukhoz gyakran épp az elmúlt tíz évben megjelent kötetek szolgálnak segítségül. Mint mondta: a város és a megye történetét illetően még most is rengeteg a feltáratlan terület. Így a levéltárnak is, és az alapítványnak is bőven van még feladata.
A Degré Alajos Alapítvány az alaptőke kamataiból, az egyszázalékos felajánlásokból, és külső támogatásokból tudja finanszírozni az egyes programokat. Nem nagy összegekről van szó; 50-500 ezer forint az az összeg, amivel egy-egy vállalkozást támogatni tudnak. De mint mondják, sokszor pont ennyi hiányzik ahhoz, hogy valami megvalósuljon. Az elmúlt tíz évben összesen közel kétmillió forintot adtak a zalai honismeret fejlesztésére, illetve a kutatások népszerűsítésére.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában