Archivum
Belváros-fejlesztés Keszthelyen
Teljessé válik a keszthelyi városközpont nagyszabású megújítása a második ütem indulásával. A most aláírt támogatási szerződés csaknem 540 millió forint uniós támogatást hoz a városnak, így a teljes beruházás megvalósításához több mint egymilliárd forintot nyert el Keszthely.
Hamarosan megkezdődik a piac átépítése
Az első ütem munkái még javában zajlanak, és máris indul a második fázis: a piac megújítása, kiegészítő munkák, homlokzat felújítások, területi kiterjesztés és vállalkozói fejlesztések dominálnak a folytatásban. A második ütem összköltsége mintegy 730 millió forint, melyhez az önkormányzat 125, a VÜZ Kft. pedig 49 millió forintos önrészt vállalt. Az 539 millió forintról szóló támogatási szerződést a napokban írta alá Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere és Tóth Gábor, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség program végrehajtási igazgatója írt alá.
Az első ütem látványterve. A munkák még zajlanak, de elkezdődik a piacrekonstrukció is.
Manninger Jenő, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a Zala megyei Közgyűlés és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke történelmi léptékűnek nevezte a keszthelyi beruházásokat és kiemelte: a régióban csak Keszthely tudott kétszer pályázni erre a kiírásra.
A folytatásra szerződtek
A második ütem projektelemei az első munkafázis eredményeire épülnek, összefüggő fejlesztést téve lehetővé. Tartalmazza a terv többek között a gyalogos sétány kiépítését a piacon át az Arany János utcáig, a piac építészeti átalakítását, a Széchenyi utca megújítását és a sétálóutca északi részének rendezését homlokzat-felújítással és útépítéssel. A fejlesztések kiterjednek továbbá a Helikon és a Sörház utcák irányába is.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Lakossági egészségfelmérés indul Zalaegerszegen2 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési projekt indul ZalaegerszegenMegvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcában -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművészA székely atyafi és a magyar humor121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanVadászom! Utamból Kotródj! a Hevesi Sándor SzínházbanFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészÖtszáz, Keresztury Dezsővel kapcsolatos fotó kerül adatbázisbaFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzés