Diákok gyűjtöttek

Múlt hét péntekén vágtunk neki az útnak Kolontár felé. A devecseri elágazónál szembesültünk először a helyzet komolyságával, mikor is a szigorú biztonsági intézkedések miatt, körülbelül negyed órát kellett várnunk, hogy polgármesteri engedéllyel bejuthassunk a lezárt területre. Katonák és rendőrök őrzik szigorúan a környéket. A belépés után éreztük csak át a pusztítás mértékét.

Mindannyiunkat megdöbbentett az a látvány, amely filmbéli háborús emlékeket is felidézett bennünk. Felejthetetlen volt látni, ahogy a helybéliek és a helyszínre kivezényelt katonák, rendőrök és önkéntesek együtt próbálták menteni a menthetőt. Az elhagyott házak ablakai kitörve, az útszéli árkokban a lakásokból kisodort tárgyak és mindenütt vörös sártenger, ameddig a szem ellátott.

Sokan az egészségük megőrzése érdekében maszkot, illetve védőruhát viseltek a vörösiszap káros hatásai ellen. Devecser után, Kolontár felé még egy szigorú rendőri ellenőrzőponton kellett igazolnunk magunkat, de itt már várták az érkezésünket.
Nagyon lassan és óvatosan lehetett haladni a megrakott gépkocsikkal a nedves úton, mert a sártengert eltakarító, helyreállító munkagépek megállás nélkül végezték dolgukat.

Kolontáron még szívszorítóbb látvány fogadott minket. Nem hittünk a szemünknek. Tévén keresztül is megrázóak voltak a képek, de így személyesen még hátborzongatóbb volt az élmény. Mit is érezhettek azok az emberek, akik mindezt átélték? Adományunkat a károsultak nevében Lehmand Róbert úr vette át, és mesélt a történtekről.

Megmutatta az iszappal elöntött településrészt, ahol egykor ő is egy nagyon szép házban élt családjával, melyet folyamatosan építgettek-szépítgettek. A szorgalmuk, a tehetségük, a fáradozásuk, a boldogságuk, a múltjuk veszett oda. Csak távolabbról szemlélhettük a területet, hiszen még ők maguk sem közelíthetik meg volt otthonaikat az eltakarítási munkálatok miatt.

Felmentünk arra a kis dombra, ahol a falu temploma van, ahová az emberek menekültek kétségbeesésükben a katasztrófa zajlása idején. Megindító érzések kavarogtak bennünk. Az emberek lábnyomai ott vannak a templom körül.

Hazaindulás előtt felajánlottuk meghívásunkat Mikulás- és karácsonyi ünnepségeinkre olyan két családnak, akik gyermekei örülnének szeretetünknek, törődésünknek. Szeretnénk egy kis meghitt, családias hangulatot teremteni számukra, ezzel – ha kis időre is – feledtetni velük veszteségeiket, fájdalmukat.