Archivum
Egymillió forint marketing célra
"Az év Tourinform iroda fenntartója" díjban részesült a közelmúltban a zalaegerszegi önkormányzat. A Magyar Turizmus Zrt. kezdeményezésére 2005-ben került bevezetésre egy, a Tourinform irodák működését ellenőrző rendszer. A személyes, telefonos és írásos ellenőrzésből álló megmérettetésen, figyelik, hogy az egyes irodák ügyfélkezelése mennyire vendégbarát, milyen az információszolgáltatás, és a szakmai munka színvonala.
Elismerés a Tourinform irodának és az önkormányzatnak
Az ellenőrző bizottság tagjai rendszeresen alkalmaznak próbavásárlásokat, és gyakran kérnek - akár idegen nyelven is - telefonon keresztül információt. Az ellenőrzés során legjobb eredményt elért irodák elismerő oklevélben, a fenntartó önkormányzat pedig pénzjutalomban részesül, melyet azonban a Tourinform irodáknak adnak át. Az idei díjat a zalaegerszegi önkormányzat nyerte, az elismerést pedig Doszpoth Attila alpolgármester vette át Budapesten, a februári turisztikai évadnyitó fogadáson.
A zalaegerszegi Tourinform iroda vezetője átveszi a tanúsítványt a polgármestertől
A díjjal járó egymillió forintot a múlt héten Gyutai Csaba polgármester adta át ünnepélyes keretek között Szabóné Peresztegi Júliának, a zalaegerszegi Tourinform iroda vezetőjének. A polgármester megköszönte a kiváló szakmai munkát, hiszen - mint fogalmazott - ha az iroda nem dolgozott volna magas színvonalon, az önkormányzat nem nyerhette volna el az év fenntartója díjat. Hozzátette: ha több forrás állna rendelkezésükre, még attraktívabb munkát végezhetne a helyi Tourinform iroda csapata, ám így sincs okunk panaszra. Az elmúlt években nőtt a látogatottság, s bővült a szolgáltató rendszer. Míg néhány esztendővel ezelőtt tizenhét szállásadóval volt kapcsolat, most ötven partnerük van. Az iroda a nemzetközi színtéren is jelen van; rendszeresen megfordulnak a testvérvárosokban és a nagyobb idegenforgalmi kiállításokon.
Gyutai Csaba szólt arról is, hogy a városnak hamarosan elkészül az új turisztikai koncepciója, mely két irányra fókuszál. Egyrészt Zalaegerszeg adottságait (Gébárti tó és környéke) igyekeznek majd kihasználni, másrészt pedig Göcsej környezeti értékeit.
Gyutai Csaba, Pereszteginé Szabó Júlia és Bogár Beáta az idegenforgalmi fejlesztésekről beszéltek
Bogár Beáta idegenforgalmi szakreferens röviden beszámolt a turisztikai évadnyitó gála részleteiről, és a díjazás menetéről. Elhangzott: az idei díjra kilenc jelölt volt, s Zalaegerszeg már harmadszor volt a jelöltek között. Öröm, hogy idén végül mi részesülhettünk elismerésben.
Az egymillió forintról szóló tanúsítványt átvevő Pereszteginé Szabó Júlia elmondta: a pénzösszeget marketing célokra fordítják majd. Új prospektusok készülnek, több kiállításra is mennek a következő időszakban, és készülnek a 15 éves születésnapjukra is, amire szintén szeretnének egy kiadványt összeállítani. Cél, hogy minél több potenciális vendéget meg tudjanak szólítani, s így minél több turista érkezzen a városba.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Parkoló felújítás a Jákum utcábanZalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekről -
rovatunk hírei
1000 üdvözlőlap és meghívó Verdák: Al Barátokra lel101 híres bombázó Traffipax infó 2016.Július 20.Páka szerethető, élhetőSármellék sikereiNaperőmű létesülhet Söjtörön"Amerikából jöttünk, 25 érmet hoztunk!” Tavat kerülő vesebetegekKöszöntötték az 500 ezredik ügyfelet top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMegújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreEgészséges Zalaegerszeg: együttműködési megállapodás az önkormányzat és a kórház közöttRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeHolland kerékpáros tanulmányúton járt Bali ZoltánSzakmai nap a könyvtárak jelenkori kihívásairólZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton