Archivum
Fókuszban a belvárosi programok
Belvárosi fesztiválok, futball-, kosárlabda-, és szociális támogatások, valamint intézmény felújítások; ezeket a fő irányokat mutatja a zalaegerszegi önkormányzat 2013-as költségvetése a humán ágazat területén.
Mire és mennyit költ a humán ágazat?
A jövőben a szociális és egészségügyi, oktatási és kulturális, valamint sport feladatokat egy szakosztály, a humán igazgatási osztály látja el a városházán. A csoport a korábbi művelődési osztályból, illetve a népjóléti osztály egy részéből alakult meg - mondta érdeklődésünkre Balaicz Zoltán alpolgármester.
Az ágazat költségevetéséből kulturális, oktatási és ifjúsági célokra összesen 112 millió 794 ezer forint jut. Idén az ifjúsági feladatokra fordítható összegek külön soron jelennek meg a költségvetésben: a városi diákönkormányzat, és a II. Zalaegerszegi Városi Diáknapok például egy-egy millió forint támogatásban részesül.
Kiemelt támogatásban részesülnek a belvárosi fesztiválok. Képünk a tavalyi Belvárosi Szüreten készült.
A kulturális események és szervezetek támogatásainak soraiból kiemelkedik a Kvártélyház rendezvényeinek finanszírozása (összesen 35 millió 760 ezer forint). Ez magába foglalja az Egerszeg Fesztivál, Belvárosi Szüret, valamint a nyári színház programjainak megrendezésére fordítható összegeket. Az alpolgármester elmondta: a városnak kiemelt célja, hogy sokszínű, sok embert megmozgató, egerszegi identitást erősítő, és szórakoztató események legyenek a belvárosban. A májusi és az őszi fesztivál pedig megfelel ezeknek az elképzeléseknek. Ugyanakkor az önkormányzat örül annak is, hogy vannak olyan lelkes fiatalokból álló csoportok, akik ezen túlmenően is szerveznek fesztiválokat. Ilyen például a sportcsarnoknál lévő mangalica, illetve sörfesztivál. Mindkét esemény költségeit kiegészíti a város, összesen három millió forinttal.
Közel tízmillió forint jut továbbá az önálló kulturális egyesületek támogatására, a Pannon Tükör folyóirat 4 millió 450 ezer forintot kap, a peremkerületek kulturális finanszírozására pedig 5 és fél millió forint jut.
Az ágazat költségvetésében új elem a Göcseji Múzeum (a skanzennel együtt) fenntartása, hiszen januártól a városi önkormányzathoz került az intézmény. A 200 millió forintos fenntartáson kívül a város külön támogatja a falumúzeum egyes programjait is.
Balaicz Zoltán összességében elmondta: nagyon kevés lehetőség volt arra, hogy idén növeljenek az egyes támogatási tételeken (a Zalai Táncegyüttes esetében fordult elő, hogy két és fél millió forintról három millióra nőtt a támogatás összege tavalyhoz képest). Viszont igyekeztek mindenkinek megadni azt az összeget, amit az előző években is szerepelt a költségvetésben. Plusz elem ezen kívül az a 15 millió forint, melyet az Agora projekt előkészítésére fordít a város. A pályázatot már beadták, döntés május körül várható.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Megvannak a ZTE FC következő bajnoki mérkőzéseinek időpontjaiÚj burkolat a Szeliánszky Márta-iskola bejáratánálLégyott Zalaegerszegen - városi sétaHárom bajnoki cím a Zalaszám ZAC szenior atlétáitólAz eladósodás veszélyei- mérlegeljünk körültekintően hitelfelvétel előttÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanIrodahelyiséget kapott a zalaegerszegi diákönkormányzatGázvezeték-felújítás és útlezárás a zalaegerszegi Mező utcábanHamarosan aszfaltozás kezdődik az Ady utcábanHosszú út vár a ZTE FC-re -
rovatunk hírei
Wolfpack 2025 Makettverseny és KiállításArte vita natura - a 32. GébArt Zalaegerszegi Nemzetközi Művésztelep zárókiállításaÉvfolyamtalálkozó a Pannon EgyetemenMúzeumok Éjszakája 2025Statárium- drámaelőadás a TörvényszékenXXIX. Göcseji Prószafesztivál a Gébárti-tónálÍgy éltünk a '80-as években - kiállítás a Göcseji MúzeumbanKitekintő - Frimmel Gyula grafikusművész kiállításaEsély Gála 2025Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállítása top 10
Megnyílt a 2025-ös Vadpörkölt és Bor Fesztivál ZalaegerszegenAusztriai rezidensprogramon járt Tóth Norbert képzőművész121 éve született Keresztury Dezső, Zalaegerszeg díszpolgáraA székely atyafi és a magyar humorÉvnyitó ünnepség a Deák Ferenc TechnikumbanFelújítják a Hoffhalter utcát ZalaegerszegenVadpörkölt és Borfesztivál - Különleges élmények és jótékonysági pörköltfőzésFerenczy Béni-díjban részesült Horváth László szobrászművészTetőfelújítás és ablakcsere a VásárcsarnokbanMegújult környezetben indult a tanév az Izsák Imre iskolában