Archivum
Öt jelöltre lehet szavazni
Időközi képviselőválasztásra kerül sor Zalaegerszegen, március 20-án. a kertvárosi 11-es számú választókerületben, miután az önkormányzati képviselőt, Rigó Csabát kormánymegbízottá kinevezték.
Időközi önkormányzati választás
Február 18-án, pénteken 16 óráig lehetett jelöltet állítani, e határidőig öten jelentették be indulási szándékukat, és valamennyiüket nyilvántartásba is vette a helyi választási bizottság.
A jelöltek: Balogh Ákos (Jobbik), Horváth László (Fidesz), Nagy György (MSZP), Kiss Ferenc (független) és Rikk László (Lehet Más a Politika).
A jelölőszervezetek március 4.-ig delegálhatnak tagokat a helyi választási bizottságba, illetve a szavazatszámláló bizottságokba.
Március 20-án öt szavazókörben, reggel 6-és este 7 óra között adhatják le voksaikat a 11-es számú választókerület lakói.
MEGOSZTÁS
-
rövidhírek
Zalaegerszeg és a biciklizés rajzpályázatGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Május 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Másodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területére80.000 forintért kellett meghalnia - Nyitott porták, nyitott szívek - Tavaszi portanyitogató a Zala-völgyébenTöbb zalaegerszegi helyszínen ültettek fát a VG Kft. munkatársaiVáltozik a zalaegerszegi helyi autóbusz-közlekedés április 26-tólA Fidesz-KDNP frakció a legfontosabb közgyűlési döntésekrőlTojáskeresés sok csokival a Göcseji Falumúzeumban -
rovatunk hírei
Kis képek és műhelytitkok - Nemes László kiállításaHorváth Csongor Gergő kiállítása a Liszt-iskolábanMészi 65 - kiállítás a Gönczi GalériábanBudaházi Tibor jubileumi kiállítása a Göcseji MúzeumbanVárosi Farsang 2025 - ZalaegerszegMágia a műanyag világban - Dana Puhosh tárlataElkezdődik a volt HEMO felújítása„Az én babám lakodalmast játszik” - népviseleti babák kiállításaÉvindító sajtótájékoztató és ajándékozás a levéltárbanTakács Ágnes alkotásaiból nyílt emlékkiállítás top 10
A ballagások napja volt a szerda ZalaegerszegenMásodfokú meteorológiai riasztást adtak ki Zala vármegye területéreRetro majális, kutya majális, azálea virágzás ZalaegerszegenA kígyó és az oroszlán címmel jelent meg Szalai Szimonetta első regényeZrínyi és Arany a magyarérettségi feladatai közöttMájus 7-től partfal helyreállítás kezdődik a Bozsokihegyi úton Titkos csalók: Célkeresztben a fiatalokGondos tervezés- Gondtalan nyaralás! Hogyan fizessünk a nyaralás alatt?Megújul a Lottó Ruhaház épülete a zalaegerszegi Deák térenSikeresen szerepeltek a zalaegerszegi gazdász hallgatók az 37. OTDK-n